Az MSZP az 56-os forradalom és szabadságharc eseményeire emlékezett, Nagy Imre szülővárosában Kaposváron. Somogy megye székhelyén igen nagy tömeg gyűlt össze, Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke is felszólalt.
Komjáthi Imre a beszédében elmondta, hogy Október 23 zászlaja egy szimbólum, ami pont attól lett ép, hogy valamit kivágtak belőle. A tüntető diákok a Rákosi-címert távolították el a nemzeti zászlóból, és lett az megint „csak” piros, fehér, zöld.
Ami elég, aminél nem kell több. Az a tépett szélű lyuk pont a szükséges beavatkozás sebe, ami után hosszú, nehéz lábadozás következett. A magyar sors mindig a végletek közt navigál- fogalmazott
A török hódoltság után a Habsburg uralom ellen kellett harcolni, a huszadik században a szélsőjobboldali, nyilas borzalom után Rákosi rémuralmát megállítani. A magyar sors mindig a nehezebb út, mindig a vértanúság árán szerzett kiegyezés, megbékélés.
Ezért szeretnék ma, a forradalom ünnepén a nyugalomról beszélni.
Az MSZP-s vezető ezután kifejtette, hogy minden forradalom oka, hogy addigra már a hétköznapok is élhetetlenek, eluralkodik a nyugtalanság. A forradalom célja ezért nem a folyamatos felfordulás fenntartása, hanem pont az igazi élet megteremtése, visszaállítása.
A forradalmár fiatalok (…)élni szerettek volna, szabadon, és újjáépíteni a világháborúban lerombolt országukat.
Nem Molotov-koktéllal, géppisztollyal szerették volna járni az utcáikat, hanem a szerelmükkel kézenfogva, egy átmulatott éjszaka után a haverokkal összekapaszkodva. Iskolába, munkába biciklizni. Nem ölni és megöletni a hazáért. Nyugalmas és hosszú életet szerettek volna, de ennek az elnyomó hatalom útjában volt. Elviselhetetlenül.
Komjáthi leszögezte, hogy eredetileg Nagy Imre sem egy forradalmi kormány vezetésére jelentkezett. Hosszú politikai eszmélése végén már egy élhető, fenntartható, többpártrendszert működtető Magyarország vágya állt. Olyan, ahol a kormány célja az életszínvonal növelése, a megfizethető élelmiszerárak. Ahol vallási türelem és törvényesség uralkodik, koncepciós perek és internáló táborok nélkül.
A termelőszövetkezetbe bevert parasztok szabadságának visszaadása. A gondolat és a szólás, a művészet szabadsága. Csupa olyan dologról beszélek, amelyek nem a pillanatról szólnak. Évek, évtizedek, generációk ügyei.
A forradalomban a költő, az író olyan országot követel, amiben van mikor és kinek könyveket írni. Megszülethetnek a sorok, az oldalak, kinyomtatják, megveszik és elolvassák a könyveket.
Nem a sietős és illegális röplapok kedvéért találtuk fel a könyvnyomtatást! A szerszám helyett fegyvert markoló munkás olyan országért harcol, ahol megint van értelme építeni és gyártani.
A felfordulás, a lázadás, a ribillió mind azért történik, mert már nem lehet úgy élni, amit az elnyomás az emberekre kényszerít.
Hadd mondjam el itt a magam dolgát is, röviden. Látjátok, gyakran vagyok hangos, dühös, lendületes. De soha nem azért emelem fel a hangom, mert ezt szeretem csinálni. A hat gyerekemet szeretem, akiknek egy jobb országot akarok. Élhetőbbet.
Olyan hazát, amit könnyű szeretni, mert viszontszeret. Nyugalmat szeretnék adni nekik.
Biztonságot, a tervezés ajándékát. Azt akarom, hogy a gyerekeimnek, és mindannyiótok gyerekeinek ez az ország a közös otthona legyen, ahol tudjuk és valljuk, hogy összetartozunk.
Ahol patriótaként mind megnyugszunk abban, ami közös, és nem kell mellé semmilyen új jelvény, szimbólum. Ahol elég az, ami a végén mindig ott marad, ami minden magyar fölött ott lobog, megtépve is a magasban: piros, fehér, zöld.
