Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP közleményébe arról ír, mély fájdalommal fogadtuk a szomorú hírt, hogy elhunyt , Vajda Pál, korábbi főpolgármester-helyettes, volt újpesti alpolgármester, az MSZP újpesti szervezetének alapító elnöke.

Vajda 1949-ben Újpesten született munkáscsaládban, maga is villanyszerelő szakmát tanult és a MAHART Hajójavítónál villanyszerelőként helyezkedett el. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát 1981-ben.

1990-ben az MSZP Újpesti Szervezetének alapító elnöke és a szocialista párt jelöltjeként önkormányzati képviselő. A képviselőtestület a városgazdálkodási bizottság elnökének, majd 1992-ben gazdasági alpolgármesternek választotta meg.

1994 decemberében a szocialista párt fővárosi listáján szerzett mandátumot és lett fővárosi képviselő. 1994-től főpolgármester-helyettesként a főváros városüzemeltetési, vagyongazdálkodási, környezetvédelmi és lakásügyi szakterületét irányítja. Tagja a Gazdálkodási Tudományos Társaság elnökségének és részt vett a Közlekedés Tudományi Egyesület munkájában. Két gyermek büszke édesapja volt.

1994-től fővárosi képviselőként és főpolgármester-helyettesként a városüzemeltetési, vagyongazdálkodási, környezetvédelmi és lakásügyi szakterületét irányította, egészen 2006-ig. Több évtizeden át dolgozott rendületlenül Budapest felvirágoztatásáért, ezért pedig örökké hálásak lehetünk.

Őszinte részvétünk családjának, szeretteinek. Nyugodj békében, Vajda Pál!- zárja közleményét az MSZP


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: