Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Milyen hitvány párt az, amelyik a saját képviselőjéről konkrétan kiad egy valótlan tartalmú sajtónyilatkozatot, csak hogy kapjanak egy kis pozíciót az egyik kerületi polgármestertől??

Momentum nevű pártnak igazából sikerült ismét bebizonyítani, hogy egy jó nagy szardarab emberileg nullák közössége.

Történt, hogy ma kiadtak egy közleményt, hogy kizárási eljárás indult az egyik ferencvárosi képviselőjük Jancsó Andrea ellen. Mint megtudtuk,  háttérben az állhat, hogy a Baranyi Krisztina a kerület polgármestere ezt szabhatta feltételű, hogy pozíciókban megegyezzen ezzel a szebb napokat is megélt párttal.

Igen tessék érteni, kicsinálják egy emberüket, hogy kapjanak valami kis pozíciót. Szánalmas.

De ezt is tudják fokozni, ugyanis Jancsó délután a közlemény megjelenése után posztolt egyet és kiderült, hogy ki sem kell őt zárni, mert már korábban kilépett a pártból.

A Momentum Elnökségének a mai nap 11 óra 51 perckor küldött válaszomat az alábbiakban nyilvánosságra hozom- írja Jancsó

Ez az eljárás valójában nem az abban taglalt ügyekről szól, hanem a közösség szempontjából sokkal súlyosabb: feltétlen kiállás egy olyan pártonkívüli polgármester mellett, aki többször a nyilvános térben rombolta a pártunkat, ha nem az történt, amit ő akart.

Elgondolkodtató, ám mégis költői a kérdés, hogy milyen politikai közösség az, aki nem az elkötelezett tagjai mellett áll ki, akiket megválasztásuk óta folyamatos politikai támadások érnek.

Talán az lett volna a minimum, hogy a mindenkori pártvezetés a közösség tagja mellett áll ki, de segítséget – többszöri kérés ellenére – egyetlen vitás pontban sem kaptam, mégis a tudásommal, a képviselő-testületben tett javaslataimmal és megvalósult projektekkel ezt a pártot szolgáltam.

Majd Jancsó reagál a konkrét ügyre is, majd zárásképen azt írja, évek óta játszott, teljesen méltatlan és szinten aluli kutyakomédia ez, amelynek most a választások előtt egyetlen célja van: hűségesküt tenni Baranyi Krisztinának és a fejemet tálcán átnyújtani neki.

Bár a kizárási indítvány sem szakpolitikai, sem jogi szempontokból nem helytálló, de személy szerint sem kívánok egy nyilvánvalóan politikai célokat szolgáló eljárásban részt venni. Az úgynevezett „meghallgatáson” nem kívánok részt venni és a mai napon kilépek a Momentumból, mert nem tudok és nem is akarok egy olyan közösség tagja lenni, amely egy bántalmazó mellett tesz hitet a bántalmazott képviselői melletti kiállás helyett.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: