Bár a média mélyen hallgat a Ferencvárosi Önkormányzatban kialakult valódi helyzetről, a HírHugó többször is beszámolt róla, hogy a DK-MSZP szövetség először 2022. decemberében kezdeményezett tárgyalásokat Baranyi Krisztinával, 500 napja a polgármester még csak válaszolni sem volt hajlandó.
Hatalmas felháborodást kelt ez ellenzéki Facebook csoportokban Baranyi Krisztina felelőtlen politikai magatartása. Ferencváros első emberét 2019-ben a DK, MSZP, Párbeszéd, Momentum és az LMP színeiben választották meg, de 2024-es választásokon nem az ellenzéki pártok színeiben indul, ezen pártok helyi képviselőivel még csak tárgyalni sem volt hajlandó a folytatásról.
Baranyi politikai magatartását nem hagyják szó nélkül az ellenzék hívei, most a hírhez érkező kommentek közül válogatunk:
Erika például azt írja, hogy Baranyi sosem volt ellenzéki, csak ez kellett, hogy polgármester legyen. Most visszatér a gyökereihez. Katalin pedig így fogalmazz: remélem senki nem fog rá szavazni, egy szélkakas, jellemtelen, aki oda settenkedik ahonnan leesik valami.
Eta szerint az ilyen embereknek semmit nem jelent a lakosság! Csak önmagát és a zsebei számítanak! Többen pedig azt javasolják, hogy a DK-MSZP szövetség indítson egy valódi ellenzéki jelöltet a kerületben, például Magdolna ezt írja: még időben rá kell indítani egy összefogás-párti ellenzéki jelöltet, aki ismert a kerületben. Ezek szerint nem véletlen, hogy Vitézy dicshimnuszokat zengedezett róla. Többet kritizálta az ellenzéket, (nem baj a jóindulatú kritika) mint a Fideszt és a kormányt.
Többen a Fideszt látják Baranyi Krisztina a helyi ellenzéket szétverő politikája mögött, Péter például azt írja, hogy tudjuk, hogy kilóra megvette a Fidesz, a férje mit keresett Fidesz delegáltként egy állami cég felügyelőbizottságában?
Baranyi Krisztina amúgy indult már ellenzéki pártok támogatása nélkül 2018-ban az országgyűlési választásokon, akkor 3 százalékot ért el.