Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Néha érdemes felmérnie az ember fiának, kibe köt bele. Még akkor is, ha történetesen a KDNP nevű merhetetlenül támogatott párt vezérre.

Semjén Zsolt beleállt Lendvai Ildikóba. A szocialista politikus azonban – szerencsére – nem ugyanazon a szinten áll, mint “áll keresztény” politikusunk Zsolti. Lendvai a rá jellemző intellektussal tette helyre a KDNP-st:

Idézzük Lendvai Ildikó legfrissebb posztját:

“Semjén Zsolt megemlékezett rólam a tusványosi nemzetpolitikai fórumon, ami megtisztelő. Mivel az az érzése (jogosan), hogy én másként vélekedem a határon túli magyar állampolgárok szavaztatásáról, imígyen szólt, persze csakis nemzetpolitikailag: “Lendvai Ildikó úgy kóvályog a magyar belpolitikában, mint vasorrú bába a mágneses viharban”.

Végre egy jó hír! Eszerint én legalább soha nem kerülhetek olyan helyzetbe, hogy azt kelljen mondanom: egy vasam sincs. Bezzeg mások, a puha orrukkal, szegényeknek mit össze kell lopkodniuk ugyanezért a jó érzésért!”


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here