Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Óriásit zuhant néhány hónap alatt a fiatalok körében a Jobbik – a HírHugó információi szerint ez derül ki az egyik, a Jobbik esélyeit is mérő belső közvélemény-kutatásból. Úgy tudjuk, a meredek esés tavaly május óta tart, amióta Vona Gábor a párt kongresszusán hivatalosan is meghirdette a néppártosodást.

A felmérés azt mutatja, hogy tavaly a fiatalok körében még 31 százalékos támogatottságnak örvendhettek a Jobbikosok, amihez hozzájárulhatott, hogy Vona Gábor akkor még: kemény nemzeti és radikális hangot ütőt meg, de az egyik napról a másikra történő irányváltást a fiatalok kevésbé érezhetik hitelesnek: év elejére  28, májusban 27 százalékot mértek a Jobbiknak ebben a társadalmi csoportban. Az igazán nagy zuhanás augusztusra következett be, amikor már nyíltan látszott, hogy a párt megfelejtkezik korábbi szavazóbázisának a gerincéről és inkább új szavazókat keres a nyugdíjasok körében.

Ennél is rosszabb eredmények születtek, amikor nem kifejezetten a fiatalokat kérdezték, hanem a 35 év alattiakat. Ebben a csoportban is tavaly májusban voltak a csúcson a Jobbikosok 33 százalékos támogatottsággal. Az azóta eltelt hónapok alatt az esés itt még szembetűnőbb. év elejére 31, júliusban 25 százalékra estek vissza, augusztusban pedig már mindössze 19 százalékos volt a pályakezdő fiatalok körében a támogatottságuk.

A bőven hibahatáron felüli, több mint 10 százalékos zuhanás azért is különösen érdekes, hiszen a fiatalok körében még mindig sokkal többen szeretnének kormányváltást. Ráadásul ez az a korosztály, amelynek körében a Fidesz mellett éppen a Jobbik rendelkezett még jelentős szimpatizánsi bázissal.

A felmérést ismerő jobbikos forrásaink tragédiának nevezték az eredményeket, hiszen ez még annál is rosszabb, mint amit a nyilvánosan publikált közvélemény-kutatások mutatnak. Márpedig azok sem éppen a Jobbik erősödését mutatják, hanem az utóbbi időszakban már sokkal inkább a népszerűségvesztést. Mindezt úgy, hogy az első számú vezető, a miniszterelnök-jelölt Vona Gábor folyamatosan az „elégedetlenek”, vagyis a kormányváltást akarók megszólítását vizionálja.

Néhány hónappal korábban éppen Vona Gábor szűk bizalmi csapatának a megrendelésére egy olyan belső, fókuszcsoportos kutatás is készült – tudtuk meg –, ami kifejezetten a miniszterelnök-jelölt stratégiáját és személyét vizsgálta. Az eredmények viszont itt is – ahogy egyik forrásunk fogalmazott – lehangolók. A mérés ugyanis azt hozta ki, hogy a jobboldali szavazók egy határozott, karakteres, kemény karaktert látnának szívesen az a Jobbik  élén, szemben Vona Gábor simulékony, zsúrpubis személyiségével. Úgy látszik, Vona Gábor nem is akar változni. Emlékezetes a néhány évvel ezelőtti eset, amikor Novák Elődöt lényegében árulónak nevezte, amiért a párt elnökségi tagja kívánt maradni és nyilvánosan szembement a Vona által hirdetett stratégiával.

Márpedig a kutatásból az is kiderült, hogy a jobboldali érzelműek nem feltétlenül értenek egyet Vona Gábor forgatókönyvével, amely a radikálisokat, ezzel pedig valójában a Magyar Gárdát is kihagyná egy választási együttműködésből. A vizsgált csoportok ugyanis ezzel szemben teljes együttműködést szorgalmaznának, hogy egyáltalán esély nyíljon egy jobb választási szereplésre. Az azonban világos, hogy Vona Gábor ebben a kérdésben sem mutat semmiféle változást.

HÍRHUGÓ 0% PROPAGANDA 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here