Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A HírHugó elfogott egy exkluzív levelet! Megkaptuk a Rogán által  vizionált őszi zavargások menetrendjét. Annyit azért elárulunk egy humortól sem mentes írás ez 😉

– Halló, Zavargásügyi Államtitkárság ?
– Igen, Utcai Utcai Zavargások és Állampuccs Főosztály.
– Kubatov urat keresem.
– Üdvözlöm, én vagyok. Milyen ügyben ?
– A 666.hu portáltól vagyok. A tervezett őszi zavargásokról
szeretném kérdezni.


– Mi érdekli ?
– Mikor kezdődik, hány ezer emberrel számolnak, hol lesznek a
csomópontok ?
– A részletes programot még csak most véglegesítjük.
– Itt az ősz, és maguknak még nincs kialakult programjuk ?
– Valóban úgy tűnhet késésben vagyunk. De biztosíthatom,
hogy időre elkészülünk mindennel. És azt is megígérhetem a
költségeket sem lépjük túl.


– Hallhatnánk azért részleteket?
– Már szeptemberre is tervezünk kisebb csetepatét, de a
nagyobb volumenű összecsapások októberben várhatók.
– Ez hagyomány Önöknél ?
– Igen, már 2006-ban is bevált.
– Azt mondta nem lépik túl a költségeket.
– Bennünket gyakran vádolnak azzal ellenfeleink, hogy
túlságosan vastagon fog a ceruzánk.


– Úgy szokták mondani, hogy Önök lopnak.
– Igen. Nos örömmel jelenthetem, hogy az előírányzott
költségeken belül maradunk.
– Elárulná, hogy melyek lesznek a legnagyobb tételek ?
– A legtöbb pénzt szervezésre és a zavargók mozgósítására
költjük. Szerencsére uniós pénzekre is számíthatunk.
– Spontán tömegek nem is lesznek ?
– Lesznek ilyenek is, de mi a profikban jobban bízunk. A
tapasztalataink azt mutatják, hogy rájuk sokkal jobban lehet
támaszkodni.


– Mire költenek még ?
– Nem elég az embereket fizetni, de ki is kell képezni őket.
Kiváló kődobáló trénereink vannak még 2006-ból, és az
akkori autóborogató- és gyújtogató szakemberek is a
rendelkezésünkre állnak.


– Idén is tervezik a Kossuth tér körbehugyozását ?
– Igen. Ezzel külön munkacsoport foglalkozik.
– Összességében elégedett a dolgok állásával ?
– Teljes mértékben.


– Vagyis ?
– Felbolygatjuk fél Budapestet, aztán szépen elfojtjuk a
megmozdulásokat, és a végén kihirdetjük a szükségállapotot.
– Ez utóbbi nem lesz túlságosan durva intézkedés ?
– Nem tudom. Ilyet tényleg még nem csináltunk, de bízunk az
emberek szakértelmében, és reméljük a legjobbakat.

Föld S Péter

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here