Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A DK elvileg szeptember 1-el elindította a kampányát, ha ez a kampányuknak a része akkor nagy baj van. Helyes-e hogy ilyen stílusban megy a diskurzus a baloldali pártok között?

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a Facebookon több ellenzéki csoportban is körbeosztott egy blog posztot, melyben Botkát lehazugozzák. Az Európa Kávézó névre hallgató blogot eddig hivatalosan meg nem erősített információk szerint maga Gréczy Zsolt írja. Teljesen mindegy ki mit gondol a két pártról, de szerintem nagyon nem helyes, hogy hazugozzák a másik párt egyik vezetőjét a nyilvános térben. Az ilyen energiákat nem egymás ellen kellene bevetni.

A blog poszt egy olyan kérdésben hazugozza Botkát, amiben akár igaza is lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltjének. Azt véli hazugságnak, hogy Botka azt állította Kálmán Olga műsorában, hogy a választási törvényből következik, hogy nem lehetséges a listás különindulás.

Nos, lehetséges csak épp nem kedvező, de fogalmazhatnánk úgy is, hogy rohadt nagy hátrányt jelent. Három dolog miatt áll elő ez a helyzet, ami valóban a választási törvényből következik.

1.) A listás különindulás azt jelenti, hogy 27 körzetben mindegyik pártnak kell jelöltet állítania. Tehát kapásból 27 körzetet már biztos elbukik a baloldal. Ez majdnem a körzetek 30 százaléka.

2.) A választási törvényben van egy olyan, hogy győzteskompenzáció. Ez extra listás mandátumokkal jutalmazza a nyertest. Minél jobban nyer egy párt egy körzetben, annál többel. Ugye tök logikus, hogy ebben a 27 körzetben a Fidesz brutális mértékben fog nyerni, így a győzteskompenzációval ez a 27 körzet  megnyerése újabb 2-3 mandátumhoz juttatja.

3.) A listás mandátumokat különböző metódusok mentén lehet kiosztani. A világban a két leggyakrabban alkalmazott metódus közül az egyik (Sainte-Laguë-módszer)a kisebb pártokat juttatja több mandátumhoz a másik típusú metódus (D’Hondt-módszer) pedig az elsőt, tehát a győztest. Természetesen Magyarországon a másodikat alkalmazzák, tehát az első helyen végzett listának kedvez. Nos ha külön listák vannak, akkor a Fidesz lista lesz biztos a győztes. És a mandátumkiosztásnál- mivel az első helyen végzet listának kedvez, kb. 5-6 mandátummal is többet szerezhet csak emiatt a Fidesz.

Mindent összeadva a koordinált jelöltállítás, külön listás javaslattal a baloldal 35 mandátum hátrányból indul. Ha azt nézzük, hogy most összesen van 37 mandátumok, ez egy brutális mértékű hátrány. Tehát igaza van Botkának, hogy a választási törvényből a közös lista következik.

 

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here