Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kormány azt ígérte új fejezetet nyit a nyugdíjas politikában. A megnyílt fejezet, azonban nem dicső, hanem sokkal inkább egy hatalmas égés.

Hiába ígérte a kormány, hogy több tízezer nyugdíjas állhat munkába a nyugdíjas-szövetkezetekben, egyelőre nem tolonganak az idősek, hogy dolgozhassanak. Eddig néhány száz nyugdíjas talált így munkát – mondták el a nagyobb szövetkezetek a HVG-nek.

A Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet négy regionális szövetkezettel fedné le az országot, legutolsónak a budapesti épp kedden kapta meg az adószámát. Kováts Balázs, a szervezet operatív vezetője kérdésünkre elmondta: az észak- és a dél-dunántúli szövetkezet 50-100 embernek adott már munkát, a kelet-magyarországi 30-50-nek, Budapesten pedig a jövő héten 15 nyugdíjas elkezdhet dolgozni. De ez csak a kezdet, abban reménykednek, hogy szeptember végére országszerte öt-hatszáznál járhat a létszám.

Egy felmérésből kiderül, hogy a nyugdíjasok kb 23 százaléka az, aki dolgozna munka mellett, de korántsem azért mert unatkoznak. Akik a felmérés idején nyugdíj mellett dolgoztak, a 90 százaléka azt mondta, anyagi okok miatt választotta a munkát.

A legtöbb magyar nyugdíjas rá is szorul arra, hogy dolgozzon, ha szeretné fenntartani aktív korának életszínvonalát. Egy átlagos nyugdíjas az átlagkereset kétharmadát kapja meg, száz magyar nyugdíjas körül 18-nak kell valahogy havi százezer forint alatt megélnie, a nyugdíjasok három százalékának pedig 50 ezer forintja sincsen egy hónapra.

A szövetkezeti rendszer kritikusai épp emiatt attól tartanak, hogy ha a nyugdíjnál magasabb, de az aktívak fizetéseihez képest gyenge bérrel beérik a szövetkezetekben dolgozók, akkor az mindenki más fizetését is lenyomhatja

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here