Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kormánypárt fiatalok nem először nem találják meg a hangot a társadalommal, azonban most is túl mentek egy határon. Elgondolkoztató, hogy ezeknek milyen lelkületül van. Mi pedig összeszedtük a legkeményebb véleményeket!

Tegnap az Európai Bíróság döntése kapcsán posztolták az alábbi, talán keménynek szánt, fényképet a kormánypárt jól fizető állásokban, tehetség nélkül csücsülgető ifi srácai.  Tökös srácok ezek, jól érzik az Európai politikai kultúrát, nyilván ha valami nem tetsző dolog történik, az megoldás, hogy rögtön hadat üzenünk.

 

Nem akarok azon hosszasan lamentálni, hogy nagy baj, hogy ilyen selejtekből áll a Fidesz utánpótlása. Képzeld csak el azt a Magyarországot, amit ezek vezetnek… Képük nem maradt reakció nélkül, hatalmas félzúdulást keltett, mi pedig összeszedtük a legjobb véleményeket, íme:

Már 2010 óta látható volt hogy az ország szét lopása mellett, polgárháborús helyzetet készítenek elő.”- Kornél, Becsehely

„Ezeknek ha megmondja valaki az igazat, rögtön Magyarországot akarják védeni és csatára készek! Vérlázító, hogy nem veszik tudomásul, nem ők Magyarország, ők csak irányíthatják -sajnos ilyenekre bízták! Minden felől csak a hozzá nem értés, önkény, hatalmaskodás, pökhendiség! Katasztrofális ami csinálnak! Minden megnyilvánulásuk és reagálásuk uszító, gyűlöletkeltő! Szánalmasak!”- Katalin, Téglás

„nyihihihi-vahahahaha-bruáh-haaaahaaaaa-rotfl-hehehehe-vihihhi-nyáháhá – hát kész”- Hont András, HVG

„Hülyék! Milyen Brüsszel? Nem Luxemburgban székel az Európai Bíróság?”- Róbert, Budapest

„Mellesleg tudják vajon ezek az okos fiúk, hogy a Bíróság székhelye Luxemburg?”- András, Cegléd

Senkinek nem tűnik fel, hogy ezzel az állandó migránsozással terel orbi miközben talicskával tolják el a pénzünket. Ellopták a nyugdíjpénztárakat a rohadt focipályákra többet költenek mint a kórházakra vagy az oktatásra”- Tibor, Budapest

„Rohadt kemény csávók, örülök, hogy megvédenek a migróktól!”- Viktor, Monor

„A csata most kezdődik . Ezért tisztelem Orbán Viktort. A uniós csatában mindenképp a magyar nép győzzön! Választáson pedig válasszon a nép, hogy kit akar miniszterelnöknek. Botka Lászlót, vagy Orbán Viktor. Döntse el szíve, kívánsága szerint !”- Zoltán, Budapest

„Fidel ittas”- János, Budapest

„De a Fidesz nem meri ezt kirakni. Odaadják az agysérült gyerekeik kamu szervezetének, ….azt a képet nem tudja vki bevágni amikor Orbi aláírta az egyezményt és a befogadást?”- Ferenc, Albertirsa

„A fideszkdnp és kapcsolt részeinek csapatai harcban állnak…stop A kormány,a helyén van..stop Az őszi zavargások forgatókönyve,Bástya elvtárs útmutatása alapján,nemsokára elkészül..stop”. – Ottó, Kazincbarcika

„A hadsereg nem játékszer. Én voltam katona, ők szerintem csak a tvben láttak ilyesmit.”- Éva, Pécs

„Tapasztalatlan és kevés ismerettel rendelkező fiatalokra bízni a magyar jobboldali értékrendben hagyományosan meglévő militarista propagandát, kifejezetten társadalom és ország ellenes cselekedet. Ennek azért már nem csak politikai, hanem az egész nemzetünket érintő súlya van. Nagyon hamar ki fog derülni, hogy ezt a világ józanabbik fele, miként fogja értékelni.”- Péter, Budapest

„Ezek tényleg háborút akarnak. Én viszont békében és az Európai Unióban szeretnék élni.”- Gréczy Zsolt, DK

„Ez is szörnyű amit a Fidelitas kirakott,de az szörnyűbb,hogy a fidelitas oldalára író idős emberek ,harcra buzdítják egymást.Nincsenek szavak…..60,70,80 éves idős emberek”- Zsuzsi, Dunaújváros

„jellemzően a fidesz takonypócai beszélnek árulásról, akiknek idősödő ága, pusztán a hagyomány ápolása okán, árulja el minden létező és lehetséges szövetségesét”- Gyula, Dombovár

„Akkor már értem, miért épít 17 milliárdból lőtereket a kormány. A Fidelitas kicsit türelmetlen – megvárhatná, míg elkészülnek, és elindul a kiképzés.”- Vágó István

„Nem volt elég ennek az országnak, hogy 500 éve nem nyert háborút? Minek és kinek kell ez a militarista baromság?”- Zoltán, Budapest

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here