Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma az ellenzéki pártok közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy elindítják közös korrupcióellenes népszavazási kampányukat. 

Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?”

Erre a kérdésre lehet majd népszavazáson válaszolni, ha sikerül összegyűjteni országosan 200 ezer aláírást.- írja cikkében a 444 A portál beszámolójából az is kiderül, hogy Vágó Gábor volt LMP-s képviselő, a Korrupcióellenes Szövetség titkára nyújtotta be a kezdeményezést.

Vasárnap pedig öt ellenzéki párt állt ki közösen azzal, hogy támogatják a kampányt. Ezt Vágó mellet Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője, Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke, Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom szóvivője és Karácsony Gergely, Párbeszéd társelnöke jelentette be.

A Momentum 200 ezer aláírást ígért, vagyis azt mondták, ők maguk összeszednek annyit, amennyi a népszavazáshoz kell. A párt „teljes szervezeti erejével” támogatja a kampányt. Az MSZP 50 ezer aláírást ígért, ők azt mondták, 2-3 nap alatt össze akarják ezt gyűjteni, ami már egy teszt a 2018-as kampányra.

Az MSZP. az LMP, a PM, az Együtt és Momentum mellett a kezdeményezést támogatja a  Kétfarkú Kutya Párt  és a Közös Ország Mozgalom is.

Érthetetlen mód a Demokratikus Koalíció ebből a közös ellenzék megmozdulásból is kimarad. Emlékezetes, hogy a DK nem vett részt az MSZP Vasárnapi boltzár eltörlésére és Földvédelem megteremtésére irányuló népszavazási kezdeményezések aláírás gyűjtésében sem. Sőt, az Olimpia ellenes népszavazási kampányban pedig kifejezetten botrány lett belőle,  hogy a hivatalos ívek helyett, saját adatgyűjtőívén szedte a Demokratikus Koalíció az aláírásokat.

Az aláírásokat január 13-ig kell összegyűjteni, de Vágó szerint a cél az, hogy már az őszi parlamenti ülésszak ideje alatt összejöjjön a szükséges mennyiség.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here