Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem olyan könnyű azért propaganda műsort gyártani ott ahol még van egy-két tisztességes újságíró… Nyugi, biztos, ami biztos kirúgták őket

 

A 24.hu több forrás által is megerősített információi szerint újabb két riporter távozik a TV2 Tények című műsorától, ahol az elmúlt hetekben már számos egyéb távozásra került sor.

A mostani legújabb távozó egyike Polgár Géza, aki körülbelül egy évig dolgozott a Tényeknél,  távozására azután kerül sor, hogy a riporter először csúnyán összeveszett a Tények egyik felelős szerkesztőjével, az egyébként akkor már felmondási idejét töltő Kiss Andrással azon, hogy Polgár 17:58-kor még belenyúlt volna a 18:01-kor adásba kerülő egyik anyagának feliratozásába, ám a napi szerkesztő úgy ítélte meg, hogy mivel a riport elsőként szerepel az adásmenetben, inkább nem kockáztatják meg, hogy egy belenyúlás miatt esetleg összeomlik az adás.

Polgár ezután a történetet közelről látó emberek elmondása alapján meglehetősen indulatos volt a szerkesztőjével szemben, állítólag még fasisztázta is kollégáját. A történet azonban itt még nem állt meg, Polgár Géza ezután többoldalas körleveleket írt e-mailben, melyet a Tények teljes stábjának elküldött, és ezekben már nem csak az adás szerkesztőjének ment neki keményen, de Tóth Tamás Antalnak, Kökény-Szalai Vivien hírigazgató helyettesének is.

Hozzánk kiszivárgott levelében azt írta, hogy ő már 16 éve televíziózik napi hírműsornál, ami sokkal nagyobb tapasztalat, mint ami a kollégáinak van, majd az adott napi szerkesztő kapcsán még olyan szavakat is emlegetett mint „hitlerjugend”, „szalonnáci”, „f*sz”. Hozzátette, kéri, hogy többet ne osszák be őt és a napi szerkesztőt azonos napra, mivel „alkalmi találkozónkkor a Róna 175 adná neki a másikat”.

Polgár a több tucatnyi TV2-s munkatárs által látott levelezőlistán felszólította főnökét: Kérlek légy precíz. Ahogy egy televíziós. Ez most nem a Fidesz-konyha. Nem a megszokott terep. Polgár ezek után még ügyvédi levéllel is fenyegetőzött, illetve azt kérdezte a hírigazgató-helyettestől, hogy milyen színű a zsebében a bölcsek köve, illetve káromkodásokat sem mellőzve beszélt az adott napi szerkesztőről, aki szerinte szimplán rosszindulatból hátráltatni próbálta őt.

 

Izgalmas kérdés, hogy ilyen hisztérikus hangulatban és káoszban, ahol egymás után mondanak fel a Tények munkatársai, illetve akár egymást is fasisztázzák, mikorra győzheti le a TV2 a konkurenciát….

 Ma a balhé után egy néhány mondatos sajtóközleményt adott ki arról TV2, hogy rendes felmondással elbocsátották Polgár Gézát etikai összeférhetetlenség miatt, akinek szeptember 21-én szűnt meg a munkaviszonya. Úgy látszik a Fideszt szidni a TV2-ben etikai összeférhetetlenség, vajon ha az MSZP-t szidja akkor előléptetik?

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here