Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP megtette azt, amit megköveteltek tőle a kormányváltást akarók. De kettőn áll a vásár! Vajon a többi ellenzéki párt is képes-e megérteni, mit várunk tőlük?

Ma az MSZP bebizonyította a változást akaró sokaságnak, hogy egy felelősségteljes választható alternatíva. Botka László, pedig egy hazáját szerető kiváló államférfi.

Már múlt hét közepén lehetett látni, hogy Botka köré, mögé nem hajlandóak beállni az ellenzéki kis pártok. Mindegyiknek volt valami fejfájdítóan fontos érve arra, hogy miért is nem akar összefogni, de leginkább: Botka.

Ha Ők lennének az MSZP még ma is azon menne a nyekergés és a száj karate, hogy álljanak be Botka mögé… bla bla bla. De szerencsére az MSZP egy felelősségteljes formáció, nem hiába vezethette a hazánkat 12 éven keresztül. Nem volt önző pártérdek és nem volt személyi önzés: lemondott Botka. S ezzel elvileg elhárult az akadály a baloldali egység elől. Elvileg.

Vajon lesz-e újabb kifogás, hogy miért nem fognak össze? Vajon felnőnek ezek a pártok a feladathoz és képesek-e úgy viselkedni, mint a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP tette?

Az MSZP meglépte azt, amit elvártunk tőle, de a végtelenségig nem várhat. Ha a kispártok nem képesek a saját álláspontjukat felülírni és megállapodni, akkor az MSZP ezzel a lépésével már kivívta a választók elismerését és tényleg nem marad más, mint egyedül neki vágni. Van ott több alkalmas miniszterelnök-jelölt….

De ne rohanjunk ennyire előre. Molnár Gyula fogja vezetni a pártot, felelősség teljes jó politikus. Ő fogja vezetni a tárgyalásokat az MSZP részéről is. Azonban ma mindegyik ellenzéki párt felelőssége, hogy előállítsa azt a politikai terméket, amelyik képes leváltani Orbán Viktort. Ma egyik párt sem képes egyedül erre. Viszont a választók nem felejtenek: tudni fogják, ki önzőzőt és ki az aki képes volt saját pártérdekeit meghaladni. Egy dolog biztos: MSZP nélkül nincs kormányváltás. Most mindegyik párt eldöntheti, hogy vele igen. Aki ma egyéni érdeket játszik: megy a levesbe. Legalábbis nálam, meg még pár százezer demokratánál.

Elvárjuk, hogy ezután mindenki így járjon el. Ha nem, akkor ők tényleg a Fidesz szekerét tolják. S nincs is rájuk szükségünk.

Tehát az MSZP meglépte amit, meg kell most Ti jöttök kicsik!

Max riszpekt MSZP! Max riszpekt Botka!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here