Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma engedte át a kúria azt a népszavazási kezdeményezést, mely a Római part megmentésére irányul. Az MSZP azonnal jelezte, támogatja a kezdeményezést.

A Kúria kedden – a Fővárosi Választási Bizottságnak ellentmondva – hitelesítette a római-parti mobilgátról szóló népszavazási kérdést, így elhárult a legnagyobb akadály az elől, hogy a budapestiek döntsenek Római-part védelméről.

A népszavazáson a budapestiek megerősíthetik, hogy nem kérnek Tarlós István a komoly természet károsítással járó, ráadásul több szakmai szervezet szerint kétes minőségű terveiből, amellyel a főpolgármester végképp egyedül maradt: a part menti védművet a helyiek több mint 70 százaléka elutasítja, és nem támogatják azt a független szakértők, a civilek és immár a III. kerületi önkormányzat sem.- írja közleményében az MSZP

A legnagyobb ellenzéki párt szerint budapestiek most arra kaptak lehetőséget, hogy eldöntsék: a főváros egyik utolsó természetközeli állapotban lévő partszakaszát és az itteni szabadidősport-létesítményeket akarják megvédeni, vagy Orbán Viktor barátjának, Garancsi Istvánnak a tervezett lakóparkjára szavaznak.

Horváth Csaba közleményében úgy fogalmazott a budapesti szocialisták mindent megtesznek  annak érdekében, hogy a népszavazási kezdeményezés sikeres legyen, és végleg eltántorítsa Tarlós Istvánt és a fideszes érdekeket kiszolgáló városvezetést a Budapest számára káros terveiktől.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here