Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tegnap megtörtént az MSZP-DK tárgyalások első szakasza. Mind az MSZP, mind pedig a DK pozitívan értékelte az eseményeket.

A HVG beszámolója szerint a tárgyalások után Gyurcsány Ferencnek a  Dob utcai Spinoza színháztermében hétfőn este egy lakossági fóruma is volt,  nagyjából hetven érdeklődő előtt beszélgetett Rangos Katalin újságíróval.

Gyurcsány a tárgyalásokról itt azt mondta el, hogy jó hangulatú és hosszú volt.  Az is kiderült, hogy a DK részéről ő, Molnár Csaba és Varju László, az MSZP-ből Molnár Gyula, Hiller István és Tóth Bertalan tárgyaltak.

Konkrétumokat is említett: a 106 egyéni választókerületi jelölt kiválasztásán túl egy politikai alapvetéseket tartalmazó dokumentumokon is dolgoznak, reméli, ez hamarosan elkészül, Sőt azt is elárulta, hogy  nem csak az MSZP és a DK fog egymással tárgyalni, az Együttel és Párbeszéddel is leülnek egy asztalhoz két héten belül.

A 2018-as választások kimenetelével kapcsolatban pedig optimista és felvázolta, hogyan lehet legyőzni a Fideszt. Szerinte jelen állás szerint a Fidesz listán 35-37 százalékot fog szerezni, az MSZP, ha kiheveri válságát 20, saját pártja pedig 10 százalék körül. Úgy véli, hogy vannak olyan választók, akik a kormányváltás érdekében hajlandóak a saját pártjukat elhagyni és az összefogás jelöltjeire szavazni. Szerinte nagy szükség lesz rájuk, hiszen velük lesz leváltható a Fidesz.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke tegnap a HírTV-ben beszélt a tárgyalásokról. „Ez egy hosszú és érdemi megbeszélés volt” Elmondta, hogy egy megbeszélés során mindenek a végeredménye még nem lehet meg, de mindegyik fél megkíván állapodni abban, amiben csak meg lehet.

Tehát a 106 választókerületben egy baloldali jelölt lesz, ebben meg fogunk tudni állapodni, későbbiekben pedig nem zárható ki a közös lista. Azt is elárulta, hogy ő azt szeretné, hogy az MSZP lista vezetője a párt elnöke Molnár Gyula legyen.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here