forrás:nyugat.hu
forrás:nyugat.hu
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Alföldi Róbert adott egy interjút, melyben többek között a magyarországi média helyzetről is beszélt. Kristálytiszta helyzetértékelés.

Alföldi Róbert az azonnali.hu-nak adott interjújában beszélt a magyar média helyzetéről. A népszerű rendező

Megerősítette korábbi állítását, hogy színházi szakmát „most egy hazug béke jellemzi, és olyanokat hallani, ami az állampárti időkre volt jellemző. Mindenki elfogadta a játékszabályokat, és hogy ezen belül kell érvényesülni.

Ebből a témából ki indulva terelődött a szó a média helyzetére, az azonnali.hu újságírója szerint a médiában talán kicsit még más a helyzet. Erre vissza kérdezett Alföldi, hogy mert ott mi van? Riporter szerint vannak azért még csatározások, próbálkozások.

Alföldi legyintőlég Milyen csatározások? Van néhány csatorna, amelyik megpróbálja az igazságot nyomni, a többi meg a kormány szócsöve lett. Majd így folytatta de van mozgástere az újságíróknak? Nincs. Tehát milyen csatározás megy? Semmilyen. Vagy kirúgnak, vagy elmész magadtól.

Arra a felvétésre, hogy megy a média bekebelezése, de azért nincsen teljes kuss azt válaszolta, hogy „a bekebelezés, meg hogy ellenállunk a bekebelezésnek, az nem ugyanaz. Tehát mi történik a médiában? Ugyanaz, mint a színházi szakmában: elfogadod vagy nem fogadod el a helyzetet? És ha nem fogadod el, akkor kirúgunk vagy elmész magadtól.

Nem történik semmi, mert mindenki utólag bátor, Facebookon bátor. Összefogás meg sehol és semmiben nincs. -tette hozzá Alföldi

 

Épp egy éve bedarált Népszabadsággal kapcsoltban Alföldi azt mondta, ami nem azt nyomja, amit a kormány szeretne, azt előbb-utóbb ellehetetlenítik, megveszik, átalakítják vagy bezárják.

Köztudott tény, hogy Alföldi Róbert nem megy be a HírTV-be az azonnali.hu újságírója azt firtatta, hogy  vajon sértettségből nem hajlandó bemenni a Hír TV-be, mert korábban Fidesz propagandát toló TV annyira megbántotta?

Alföldi elmondta, hogy nem haragszik, és nem megsértődve sincs. Szerinte egy nagyon egyszerű dologról van szó: ez a televízió nem azért változott meg, mert belátták, hogy amit korábban csináltak, az rossz volt, hanem mert a tulaj kiesett a pikszisből.

Majd így folytatta vagyis a pénz miatt változott meg, előtte öt évig viszont a legmélyebb és a legalpáribb módon sértegetett és gyalázott engem. Épp ezért boldogan elmegyek én ebbe a televízióba, de annak megvan az ára…

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here