Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mai Facebook posztjában mesél a volt miniszterelnök az ott tapasztaltakról és egy barátja történetéről is.

Kevesebb megosztó ítélet van, mint amit Császy Zsolt kapott. Mind szakmailag, mind pedig jogilag is kétséges a szakember elítélése. Gyurcsány mai posztjából kiderül, hogy Őt látogata meg a börtönben. Íme a volt miniszterelnök beszámolója:

Ma meglátogattam a tököli börtönt, azt, ahol Zsolt Csaszyt, egykori kollégámat, mai barátomat tartják fogva egy koncepciós pert követően, ártatlanul elítélve.

A börtön parancsnoka korrekt, átfogó tájékoztatást adott az intézmény működéséről, majd az étkezőben megkóstoltam a börtönkosztot, meglátogattam a börtön iskoláját és könyvtárát.

Ez utóbbi helyen találkoztam Zsolttal, aki most könyvtárosként dolgozik. Zsolt viszonylag jól van, fogvatartásának körülményeire nem, elítélésének jogi- politikai abszurditására annál több megjegyzést tesz.

Gondolkodását most az ártatlanságának bizonyítása érdekében elindított számtalan eljárás dolgai kötik le. Tudom, hogy a végén sikerrel fog járni. Elképesztően sok erő van ebben az emberben, ahogy eddig, úgy ezután sem fogják tudni megtörni.

Végül megnéztem a fogvatartottak zárkáit, civilként talán le sem írható az érzés ami ott az embert hatalmába keríti.

Elkerülendő a kárörömöt és rögzítve szándékomat pontosan fogalmazok: látogatóként még vissza fogok menni.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here