Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A statisztika tükrében még sokkolóbb ez a szám. Elképesztő az a társadalmi szakadék, ami Orbán Magyarországán létrejött.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP családügyi szakpolitikusa tárta a számokat a nyilvánosság elé, e szerint 208 ezer rászoruló gyermekből 100 ezer nem kap napi egy tál meleg ételt az őszi szünetben a jogszabályok ellenére. Ennek az oka is kiderült:  a Fidesz-KDNP az idén 2-2,5 milliárd forintot „spórol ki” a szociális gyermekétkeztetésből.

A statisztika tükrében még sokkolóbb ez a szám. Évente Magyarországon megközelítőleg 100 ezer gyermek születik, így elmondható, hogy  az egymillió gyermek 20 százaléka (!!!) rászoruló és a gyermek 10 százaléka nem kap megfelelő ellátást. Brutálisan nagy számok ezek.

Az is kiderült, hogy a kormányzat igyekszik ezeket a számokat eltitkolni, ugyanis Bangóné azt is elmondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nem adja ki neki a nyári szünidőről kért adatokat, arra hivatkozva, hogy azokat csak jövő tavasszal, a zárszámadáskor tudja rendelkezésre bocsátani. A szocialista politikus úgy fogalmazott, hogy a megkezdődött kampány miatt el akarják titkolni az információkat.

Majd hozzá tette, legutóbb pedig Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára „elfelejtette elmondani”, hogy az elmúlt másfél évben 80-100 ezer gyermek folyamatosan kimaradt a kötelező ellátásból.

Az MSZP többször nyújtott be törvénymódosítási csomagot azért, hogy 6,6 milliárd forintot kizárólag a  rászoruló gyermekekre lehessen fordítani, ezeket a jogszabályokat azonban folyamatosan leszavazzák a kormánypártok – zárta szavait a képviselőnő.

Azt meg mi tesszük hozzá, hogy ez a 6,6 milliárd forint, amit az MSZP szánna a gyermekek helyzetének javítására csupán egy stadion árának a 30 százaléka…

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here