Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem minden napi akciót tart az MSZP. Egy időben, országszerte több, mint 90 helyszínen fog fogadóórát tartani a legnagyobb baloldali párt.

Valamilyen különleges mágikus erőtér lehet az oka, hogy a médiákok csak a baromságról tudnak írni, ha az MSZP-ről van szó. TISZTELET A KIVÉTELNEK. Ebbe az akcióba is véletlenül botlottam bele a neten, mert hogy szinte senki nem is írt róla. Szomorú.

Baja, Cegléd, Hatvan, Miskolc, Monor, Bonyhád, Csorna, Gyula, Marcali, Mór, Tapolca, Nagykáta, Ózd, Sopron, Szarvas, Vác, csak hogy egy párat említsek abból a 90 helyszínből, ahol 2017. november 6-án, hétfőn az MSZP képviselői és képviselő-jelöltjei országszerte fogadóórára várják a devizahitel-károsultakat.

Az MSZP hirdetményében úgy fogalmaz, hogy pótcselekvések, vitanapok helyett az emberek kérdésire kell válaszolni, ezért Mi személyesen állunk az érintettek rendelkezésére.

A legnagyobb baloldali párt álláspontja szerint a devizahitelesek problémáiról nem vitatkozni kell, hanem meg kell oldani, ehhez pedig kormányváltásra van szükség.

Elmondják azt is, hogy a kormányváltás után a megoldásához fel kellene használni azt a 270 milliárd forintot, amit a Magyar Nemzeti Bank a devizahiteleken nyerészkedve szerzett. A legjobb az lenne, ha a felvételkori árfolyamot figyelembe véve tudnák rendezni a devizahitelesek ügyét.

Úgy látszik az MSZP az új szlogenét, miszerint az „emberek pártján”, nem csak pufogtatja, hanem értelmezhető módon cselekvésé is alakítja. Az MSZP a stratégiaváltását pár hete jelentette be, miszerint az értelmetlen vitanapok helyett, az emberek problémái irányába nyit. Vicces, hogy ezt teljes értetlenség fogadta a véleményvezérek részéről. Szerintünk meg helyes példa, követésre méltó.

A fogadóórák pontos helyei és időpontjai itt találhatóak

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here