Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kész ennyi! A birkatürelmű MSZP-nél most végleg elszakadt a cérna. A kormány legnagyobb alávalóságára érkezett ez a kemény válasz.

Világos, érthető és kemény. Egy olyan lépés, amit elvár minden baloldali ember a pártjától.

A Népszava közölte le a kormány egyik legnagyobb alávalóságát, a birtokába került miniszteri rendelet szerint civilek és politikai pártok nem kaphatnának területfoglalási engedélyt ételosztás céljából.
Köztudott tény, hogy a civilszervezetek több tucatszor osztanak ételt országszerte egy tél alatt. Teljesen értelmetlen és alávaló lépés ez a Fidesztől. A szegényeket segítő mozgalmakat nem ellehetetleníteni kellene, hanem segíteni. Nem beszélve arról, hogy akár az az egy tál meleg étel amit adnak, bizony életet is menthet télen.
Ez a gyomorforgató lépés verte ki végleg az MSZP-nél a biztosítékot. Bangóné Borbély Ildikó a párt képviselője egy Facebook videóban jelentette be az MSZP kemény és határozott válaszát: polgári engedetlenségbe kezd a párt, és akármi fog történni csak azért is rendszeresen ételt fogunk osztani Budapesten és vidéken.
Sőt ezen törvény be nem tartására mozgalmat indít az MSZP és mindenkit kér, hogy csatlakozzon hozzájuk!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here