Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A hétvégén elstartolt az MSZP. Bemutatta programját s ezzel elindult a legnagyobb demokratikus párt kampánya.

Sok érdekes dolog történt a hétvégén az MSZP körül. A szocialisták elég keményen rendezték a sorokat az elmúlt hetekben.

Először is megbízták Kunhalmi Ágnest, hogy legyen az MSZP arca a programbemutató kampányuk során. Azt, hogy ez egy jó döntés nem kell magyaráznom, elég csak meghallgatni Kunhalmi programbeszédét.

Másodjára összeállt a programjuk. Nagyon komoly munkát fektettek bele a szocialisták. 143 szakértő dolgozott rajta, s a siker nem is maradt el. Nagyon, de nagyon kekec portálok írtak róla egy-egy erőtlen kritikát.

Harmadjára, leigazolta a legnagyobb baloldali párt a legnépszerűbb baloldali politikust Karácsony Gergelyt. Elég világosan jelezte az MSZP és a Párbeszéd, hogy együtt kívánnak indulni a 2018-as választásokon. Az ATV nézők tegnap szavaztak erről, közel 70 százalékuk jó döntésnek értékelte ezt az MSZP részéről.

Most elindulnak egy országjárásara, ami már kvázi a kampányuk is. Ezzel párhuzamosan a weboldalukon elkezdtek aktivistákat toborozni. Bölcs döntés. Hiszen magától nem fog megbukni Orbán Viktor, így minden segítő kézre és érvelő, gondolkodó szájra szükség van.

Nem is beszélve arról, hogy a választás napján, az ország  kb 10 ezer szavazókörébe delegálhat az ellenzék választási megfigyelőket, úgynevezett szavazat számlálókat. Erre nagy szükség van, hiszen ők őrködnek a választás tisztasága felett.

Szóval mi csak mindenkit bátorítunk, hogy aki szívesen tenne Orbán megbuktatásért ne habozzon, jelentkezzen az mszp.hu/elszantsag oldalon.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!
Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here