Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ha van egy szakma, amit kezd tönkretenni a politikai kommunikáció és a politikai álhírgyártás az az elemzői szakma. 

Az ember csak a fejét fogdossa, hogy az egyik héten, hogy lehet az, hogy egy párt 20 százalékon van, aztán hirtelen a másik héten meg 7 százalékot mérnek nekik, aztán eltelik 3 nap és ismét 17 százalékra mérik. Valljuk be ilyen hirtelen mozgás nem lehetséges egyetlen párt támogatottságában sem.

Ha megnézzük a januárban publikált kutatásokat például a Jobbikot voltak olyanok akik 9 százalékra mérték és voltak olyanok akik 21 százalékra. Ez már majdhogy nem tripla hibahatár. De a DK-t is volt olyan, hogy 3 százalékra, 5 százalékra meg 13 százalékra mérik.  Éppen melyik intézet.

Persze Winston Churchill óta tudjuk, hogy „csak azt a statisztikát hiszem el, amit én magam hamisítottam.”  S bár erős lenne ezt állítani, de azt azért gondolhatjuk, hogy bizony erőteljesen kozmetikázott számokat publikálnak az intézetek.

Ennek az oka végtelenül egyszerű. Mindig keresd, hogy ki fizeti a számlát. Egy országos kutatás nem két fillér. Az adatfelvétel, a minta elkészítése és a rögzítés időigényes és költséges folyamat. Elérheti a több millió forintot is.

Piacra kutatni nem éri meg, kevés az a médium aki saját maga tud készíttetni ilyen méréseket. Meg a független médium is kevés… Az intézet meg sok. Én most csípőből fel tudok sorolni 6-7-et. Nem teszem. Így keresd a háttérben a pártokat.

Nyilván nekik megéri kifizetni egy-egy kutatás árát. Hiszen nagyon remek véleménybefolyásoló eszköz. S bár szakmailag kiváló emberek vezetik többnyire az intézeteket, de az erős verseny miatt nem tudnak a megrendelő kérésére nemet mondani, hiszen az megfogja csináltatni egy másik intézettel akkor.

Minden egyes olyan kutatás, amelyikben az egyik párt lényegesen felül van mérve a többitől, annak a pártnak a kicsinyes módszerének a diadala a szakma felett. Ha tetszik egy olyan bizonyíték, hogy ennek nem érdemes hatalmat adni, mert még erre az eszközre is képes. Nulla önmérséklet és mindent a mandátumért. Mondjuk ki ez egy tudományos kutatásnak álcázott álhírgyártás.

Sőt, főként az újabb intézeteket maguk a pártok hozták létre, még van olyan intézet, ahol a párt aktivistái veszik fel az adatokat.

Persze nem mindegyik intézet ilyen. Én jómagam a Závecz Research, (leánykori nevén Szonda Ipsos) kutatásait elfogadom valóságosnak. Ha megnézzük ennek a kutatónak a történetét, akkor gyakorlatilag 2002 óta az összes választás végeredményét szinte tűpontosan eltalálta. Ez elég ok a bizalomra.

Van még egy másik intézet a Publicus, aki nagyon hasonló számokat szokott mérni, mint a Závecz Research, bár fiatal intézet és még élesben választáskor nem mért, az hogy nincs bődületes nagy eltérése a Závecztől  bizalmat ad ennek a cégnek is.

Szóval ezt a kettő intézetet tessék összehasonlítási mércének használni, ami ettől nagyon de nagyon durván eltér, főként a Závecz Researchtől, ott tessék gyanakodni, hogy valami nem klappol.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here