Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem kisebb a tét Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes vállán: győzelemig tudják-e vezetni a változást akarók szövetségét? Egy biztos: szakadatlanul megtesznek mindent a sikerért.

Januárban sem sokat tétlenkedett a baloldal. Az MSZP és a Párbeszéd kiegészülve az egyéni körzetekben a DK-val, tehát a változást akarók szövetsége nagyot ment ez idáig. Petíciót indítottak a várólisták ellen, programgyűlést, majd ma választmányt tartottak Budapesten és már javában készülődnek a pécsi nagygyűlésre… s még alig telt csak el két hét a évből.

Budapesti programgyűlésük előtt az MSZP ifjúsági szervezete a Societas elindított egy petíciót a várólisták ellen. „Várólista? Nem!”- című kezdeményezésükben azt szeretnék, hogy mindenki maximum 2 héten belül megkapja a szükséges vizsgálatokat. (a kezdeményezést itt lehet aláírni)

Majd sor került a budapesti programgyűlésre szerdán, ahol Kunhalmi Ágnes és Karácsony Gergely mellett felszólalt többek között a párt kispesti polgármestere Gajda Péter is.

Kunhalmi Ágens, most is egy igen erős és hitet adó beszédet tartott, melyben elmondta, hogy szerinte „ennek az országnak nem DK-problémája, nem MSZP-problémája, de még csak nem is Juhász Péter-problémája van, hanem bizony ennek az országnak Fidesz-problémája van” – fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország történetét újra kell írniuk.

Úgy fogalmazott: „kontrollt kell szabni ennek a nyomorult jobboldali hatalomnak, meg kell állítani a Fideszt”. Szerinte óriási a tét, Magyarország nem fog kibírni még négy évet Orbán Viktor uralma alatt.

Kunhalmi Ágnes azt üzente a jobboldali vezetőknek, ne merészeljék becsmérelni a magyar munkásokat. A miniszterelnök pedig azt mondta, ne sunnyogjon, védje meg a magyar munkásokat.- ezt arra reflektálva monda, hogy Ausztriában az Orbánnal szövetséges politikai kormányzat több kirohanást is intézett a külföldön dolgozó magyarokkal szemben.

Karácsony Gergely kifejetett hogy a jelenlegi berendezkedést fel kell hogy váltsa a szociális demokrácia. A szociális demokrácia programja szerint az emberekbe kell beruházni és a hatalom az utolsó. A szociális demokráciában képessé teszik az embereket arra, hogy azokká váljanak, amivé tehetségük alapján alkalmasak.

A szociális demokrácia nem a tőke kegyét keresi, hanem az emberi tőkébe ruház be – tette hozzá, jelezve, hogy a demokrácia ezen formája jobb egészségügyet, oktatást akar megvalósítani.

Szerinte 2010-ben sokan bíztak Orbán Viktorban, az erős kézben, de súlyosan csalódniuk kellett.

„Nem volt még senki a magyar történelemben, akinek ekkora esélye lett volna, hogy szolgálja ezt a népet” – fogalmazott, megjegyezve, nem volt még olyan sem, aki ilyen mértékben visszaélt volna hatalmával. Karácsony Gergely azt kérte az emberektől, ne higgyenek a hamis prófétáknak, akik szerint 2018-ban nem lehet győzni.

Tegyük gyorsan hozzá: Karácsony optimizmusa nem teljesen alaptalan sőt. Hiszen az emberek 60 százaléka Orbán távozását akarja. Azonban hiába van ez a bődületesen nagy kormányváltó tömeg, még is sokan azt gondolják ez nem lehetséges. Pedig ha csak ennek a 60 százaléknak a kétharmada elmegy és egy irányba szavaz, Orbán bukik. S természetesen Mi ennek nagyon örülni fogunk. Szóval gyerünk Ági! Gyerünk Gergő! Vigyétek el minél több emberhez a változás üzenetét! Mert mindenkinek el kell mennie szavazni!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here