Kunhalmi Ágnes interjú, MSZP
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden jel szerint az MSZP elmozdult a mélypontról és a nagyobbik párt támogatottsága növekvő pályára állt

A Závecz Research is közre adta a januári kutatásainak eredményét. Melyből kiolvasható, hogy az MSZP támogatottsága decemberben csupán 5 százalék volt a diplomások között, ez a támogatottság 12 százalékra növekedett Januárra. Tehát egy hónap alatt 7 százalékpontot nőt itt a szocialisták bázisa. Ez egy jelentős növekedés ebben a státusz csoportban.

Azonban rossz hír a kisebbik jobboldali párt a Jobbik híveinek, hogy a radikális párt támogatottsága itt jelentőset esett és csupán a diplomások 7 százaléka támogatja őket.

Az MSZP-nek ez a mérés azért adhat bizakodásra okot, mert 2014 óta a diplomások körében a Jobbik rendre előzi az MSZP-t. Vélhetőleg ennek a jelentős elmozdulásnak az oka, hogy az értelmiség jól fogadta az MSZP és a Karácsony Gergely összefogását, valamint Kunhalmi Ágnes által vezetett programbemutatás sikeresnek bizonyul.

Elemzők véleménye szerint általában a diplomások és fővárosban élők azok, akik elsőként szoktak reagálni egy-egy politikai történésre. Az ő véleményük egyfajta trendjelző, a többi társadalmi csoport véleménye is idővel ebben az irányba mozdul el.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here