Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mi sem bizonyítja jobban, hogy az a politika, amit eddig az ellenzéki pártok képviseltek kudarcos, mint a választási eredmények vagy a tüntetések. Van aki már érti az új idők szavát.

Hétvégén tartotta az MSZP a választmányi ülését, döntött a párt arról, hogy továbbra is stratégiai szövetségben a Párbeszéddel és az MLP-vel folytatja a munkát, immáron a parlamentben egy úgynevezett frakciószövetség formájában.

Nem akartam erről a hírről írni, mert azt gondoltam mindenkinek világos, hogy ez a jövő ellenzéki politikája, de ismét voltak hangok, melyek egy jó ízű szociszidáson kívül nem tudtak mást magukból kibiflázni.

Be kell látnunk, hogy vannak olyan ellenzéki politikai formációk és véleményvezérek, akik semmi kritikát nem tűrnek, így képtelenek felismerni a tévedésüket, abból következtetéseket levonni és másképp cselekedni. Veszett politikai erők. Nem is kell nagyon ellenük érvelni, logikus a bukásuk.

Na de az MSZP-Párbeszéd együttműködésre térjünk vissza. A történelmi jelentősége nagyobb lehet, mint gondolnánk. Ez az első előfutára annak az új ellenzéki stratégiának, amit érdemes lenne követni, mert az elmúlt 8 évben végleg megbukott az egymást folyamatosan lecsákányozó, egymással folyamatosan hadakozó és értelmetlenül vitatkozó ellenzéki pártok olajfa vagy koordinált indulásos öntököndöfése.

Aki még ott tart, hogy minden mehet tovább az ellenzéki oldalon úgy ahogy eddig, az még nézegesse egy kicsit az egyszámjegyű támogatottságokat, számolgassa az aprót, hallgassa meg a tüntetések főüzeneteit, de legfőképp higgyen, hogy minden frankó. S most zárja be ezt a posztot, mert nincsen miről beszélnünk. Aki pedig, érti s tudja, hogy ez így nem mehet tovább az értőn olvasson tovább, kérem!

Szóval az MSZP és a Párbeszéd önálló frakciót hoznak létre, mely után frakciószövetséget alkotnak. Ebben is lenne már új ellem, de van egy kis bibi a Párbeszédnek nincs elég képviselője a frakcióhoz, s itt jön az új politika előfutára: az MSZP nem hagyja szarban a szövetségest, nem abban érdekelt, hogy hát sajnáljuk, akkor tessék megdögölni, majd lenyúljuk a szavazóitokat, hanem kisegíti a pártot. Egy önként vállalkozó képviselővel, aki nem az MSZP frakcióba ül be, hanem közreműködik egy Párbeszéd frakció létrehozásában.

Sok kritika érte anno az MSZP-t, hogy miért nem segített egy DK vagy egy Együtt frakció kreálásában. Most az MSZP az ellenzéki pártok között elsőként értette meg, hogy csak akkor fog menni valamire az ellenzék, ha nem egymás ellen, hanem egymásért, egymást segítve alkotnak stratégiát.

S hogy az MSZP az új ellenzéki stratégia előfutára megdöbbentő. Ennél megdöbbentőbb, hogy az LMP, aminek az a neve, hogy Lehet Más a Politika épp etikai vizsgálatot folytat azon tagjaival szemben, akik együtt mertek működni, hogy ne legyen kétharmad.

Tessék választani, tessék kimondani, tessék az mellé állni, akiknek igaza van. Tessék megérteni, hogy soha nem fog győzni az ellenzék, ha újra és újra a bukás forgatókönyvét írják meg.

Az, hogy ma a jobboldal ilyen erős lett, az is megelőzte hogy sokan szembenéztek a 90-es évek kudarcos jobboldali stratégiájával, mert a jobboldal is volt töredezett és szétaprózódott. Bizony, az MDF, az FKGP, a KDNP, a Fidesz, a Vállalkozók pártja s még sorolhatnánk rendre mindig kikapott a szociktól.

Nem akarom most leírni a jobboldal egységesülésének menetét, tény hogy voltak benne véres csaták is, de ennél lényegesebb, hogy képes volt a jobboldal egy szövetséget létrehozni. Igen, tudott stratégiai szövetséget alkotni az MDF-es Lezsák és Font, a FKGP-s Turi-Kovács vagy KDNP-s Surián, de még az SZDSZ jobb szárnya Tölggyessy vezetésével a Fidesszel. S ráadásul szövetségük tartósnak bizonyult: ugyan mi szüksége lenne ma már a Fidesznek Turi-Kovácsra vagy a KDNP-re? Semmi. De a stratégiai szövetség alapja a bizalom és a hosszútávú gondolkodás. Hogy nem verjük át egymást, nem kell azt nézni hol szúrja a hátamba a kést a másik fél.

Vajon a baloldalon lesznek-e ilyen politikusok akik felismerik, ez az irány. Így vagy úgy. Az MSZP és a Párbeszéd tett egy lépést ebbe az irányba. Vaj két fecske csinál-e nyarat?

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here