Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A napokban lemondásáról adott tájékoztatást a pompázatos felcsúti birodalom polgármestere – Mészáros Lőrinc. Most színt vallott és leköszönésének okairól is beszámolt az MTI-nek.

 Az, hogy Mészáros megválni kíván polgármesteri címétől, nem is olyan meglepő – mint arról már korábban beszámoltunk -, az üzletember óriási stadionépítésbe kezd, a 10 milliárd forintos beruházás teljesítését pedig 2020-ra időzítették.

Mészáros Lőrinc az MTI-nek el is elmondta: „Az irányításom alatt lévő tőzsdei vállalatok jelentős tranzakciók előtt állnak, gazdasági érdekeltségeim átfogó szervezeti átalakuláson mennek keresztül, amelyek tulajdonosként teljes embert igényelnek, így lehetetlenné teszik, hogy az üzleti élet mellett közfeladataimnak is eleget tegyek”. Beszélt arról is, bízik abban, hogy a megüresedett tisztségre, a felcsúti polgárok Mészáros Lászlót – Mészáros Lőrinc névrokonát – választják majd.

Arra a fölvetésre, hogy mindez ellentmond az ellenzéki sajtó által sugallt képnek, miszerint szétlopta az országot, nevetve csak annyit mondott: – Húszezer embernek adok munkát, megélhetést. Fő célom továbbra is az, hogy tevékenyen részt vegyek a kis- és középvállalkozások megerősítésében, akik közül felnőhetnek majd a hazai nagyok, ami az egész ország felemelkedését elősegíti majd. –írja a Magyar Idők.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here