Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A média tisztességes fele beszámolt azokról a Márki-Zay Péter által nyilvánosságra tárt dokumentumokról, melyek lerántották a leplet a Fidesz működéséről. Most újabb „pici” részlet került nyilvánosságra

Sokat gondolkozok azon, hogy mi billi borulna, ha most hirtelen mindegyik fideszes önkormányzat élén egy településüket szerető, tisztességes ellenzéki polgármester kerülne.

A történet előző része az volt, hogy  Márki-Zay Péter  „borsos” reprezentációra szánt számlákat nyilvánosságra hozott a közösségi oldalán, amelyek a városháza reprezentációs költségeit mutatják.

A nyilvánosság számára a város honlapján elérhető szerződések között azonban egyetlen olyat találni, amely étel, ital, büfészolgáltatásokat rendel meg. A szerződés időtartama 13 hónapra terjed ki, az összege pedig pontosan 30 003 900 forint.-számol be róla a HVG

Majd azt is megírják, hogy a szerződést azzal az egyéni vállalkozóval kötötték, aki e annak a Grosswiese Zrt-nek az egyik tulajdonosa, amelyé a Lázárral sokszor hírbe hozott batidai vadászkastély.

A vállalkozó a városban több kisvendéglőt is működtet,  a kétezres években a felújított Fekete Sas épületét is belakhatta, míg maga a patinás épület a város tulajdonában maradt. Az üzemeltető később, 2012-ben a várostól kapott pénzből újította meg a tetőt, cseréltette ki a nyílászárókat, öt millió forintból galambriasztókat is felszereltetett, de  egy közbeszerzést elnyert cég 94 millió forintot költhetett a helyiségek vagyonvédelmi rendszerének kiépítésére. A kistafírozott Fekete Sasban tartják meg minden évben a gazdabált.- derük ki a HVG.hu cikkéből

 

Na de térjünk vissza a vendéglátó számlára, mert ott nem stimmelnek a dolgok.  A szerződésben ugye 30 millió forint szerepel, de a valóságban közel 50 milliót költöttek el. S ráadásul a hónapok sem stimmelnek, hiszen 13 hónapra vonatkozott a szerződés, míg a számla 16 hónapot takar.

A hódmezővárhelyi Fidesz közleményben magyarázkodott. A helyi Fidesz-frakció elnöke szerint ebből vettek pogácsát a helyi civilek is.

Azt írja, hogy az előző polgármester idején élénk társadalmi, művészeti élet zajlott a városban, ahol nekik kellett eleget tenniük a házigazdai teendőknek. Emellett számos civil szervezetet segítettek ki, hogy azok pogácsát és üdítőt vásárolhassanak. Hegedűs szerint ennek fényében nem voltak túlzóak a költések.

50 millió pogácsára. Áh abban tényleg nincs semmi túlzó.

Azért kiszámoltuk, hogy 50 millióból mennyi pogácsát is lehet venni. Konkrétan a fejadag havi 2 pogácsa minden egyes hódmezővásárhelyi embernek 16 hónapon keresztül. Ön kapott az önkormányzattól pogácsát?

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here