Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ilyen aztán tényleg nincsen kb ennyit ér Orbán biztonság politikája. Egy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személy gond nélkül besétált a parlamentbe s ráadásul senki nem tudja hogyan.

Zaid Naffát a TEK két éve kockázatosnak minősítette, nem kaphatott állampolgárságot, most mégis a karzatról figyelte az Országgyűlés alakuló ülését. Önmagában is botrányos egy eset, de ugye kérem éppen annak a miniszterelnöknek a beiktatására sétált be gond nélkül egy nemzetbiztonsági kockázat, aki azt hangoztatta a kampányban, hogy Ő megvédi Magyarországot.

De a bohózat itt még nem ér véget, mert senki nem tudja, hogyan került oda Naffa úr.

Kölcsönösen cáfolja ugyan is egymást az Országgyűlés sajtóirodája és a Külgazdasági és Külügyminisztérium arról, hogy pontosan ki adott meghívót Zaid Naffának, aki megbukott a terror átvilágításon 2016-ban.

A Népszava korábban megkereste az Országgyűlés sajtóirodáját, ahol akkor azt a tájékoztatást kapta, Zaid Naffa a diplomáciai testület tagjaként Külügyminisztérium (KKM) meghívására, Jordánia képviseletében vett részt az alakuló ülésen. Ekkor megkérdezte a lap a KKM-et is az ügyről. Érdekes mód a tárca már máshogy tudta. Közölték, hogy a meghívotti körről az Országgyűlés döntött.

Amikor a lap újra az Országgyűlés sajtóirodájához fordult, már nem kapott választ.

Magyarul Naffa-ügyben megy a maszatolás. De most komolyan egy olyan kormány, hogy tudja hazánkat megvédeni a terrorizmustól, amelynek alakulására gond nélkül be tud sétálni egy terror átvilágításon elhasalt személy?

Orbánék nem hogy Magyarországot, de még a parlamentet sem tudják megvédeni. Az egész migráns-terror-Soros politika pont olyan kamu mint minden, amit a Fidesz csinál. Nulla eredmény, nulla cselekmény csak kommunikáció, propaganda.

Ez a leggyalázatosabb ebben a jelenlegi kormányban. Paroláznak sőt üzletelnek ilyen urakkal, közben meg az embereket átverik, hogy Ők védik meg Magyarországot az ellenzék meg be akarja engedni a migránsokat.

Könyörgöm a parlamentbe földi halandó is nehezen tud besétálni, nem egy Tescoba ment be Naffa. Gyalázat.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here