MTI
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tovább folytatódik a Jobbik belháborúja. Szőcs Norbert, a Jobbik regionális igazgatója teregette ki a szennyest. Azt állítja nem mond igazat a párt a valós tagságáról. 

A Toroczkai-féle szárny hivatalos közlényévé alakuló szélsőséges portál a Kuruc.info közölte le Szőcs Norbert, regionális igazgató közleményét.

Melyben azt írja a pártvezető, hogy miközben a Jobbik politikusai hol 15, hol 20 ezer Jobbik-tagról beszélnek, a párt regionális igazgatójaként el kell áruljam, hogy már négyezer tagja sincs a Jobbiknak.

Szőcs számai nem csak üres vagdalkozásnak tűnnek, hiszen bizonyítja ezt a kongresszusi számokkal is.

A regionális igazgató elárulja, hogy a kongresszusra 401 alapszervezet élt a jelölési jogával, és 556 küldött jelent meg a legutóbbi kongresszuson, ami a két évvel korábbihoz képest visszaesést mutat.

Az Alapszabály szerint „A Kongresszusba minden alapszervezet a küldöttválasztó taggyűlésén minden megkezdett 10 fő után, egy újabb küldöttet választhatnak.” Tehát egy 3 fős alapszervezet is egyet, egy 11 fős már kettőt.

Ami azt jelenti, hogyha a küldötti létszámból indulunk ki, hogy a jobbiknak maximum (556*10) 5560 tagja lehet.

Szűcs azt is elmagyarázza, hogy ez a maximum a nagy szervezeteknél átlagban  15 fővel számolva 2190 tag lehet, míg a maradék kisebb 255 szervezetnél átlagosan és jóindulattal 7 fővel számolva papíron is csak 1785, azaz összesen 3975 tagja van a Jobbiknak.

Azt is állítja a párt operatív vezetője, hogy ráadásul ennek a létszámnak a zöme is csak papíron tagok, nagyon sokan a Jobbikban való csalódás miatt már az elmúlt években lemorzsolódtak, vagy nyugatra vándoroltak megélhetési okokból.

Szőcs Norbert az is állítja, hogy a regionális igazgatóknak a pártigazgató által vezetett munkaértekezletein elhangzott, hogy maga a párthivatal sem számol több taggal, azt meg minden képviselőjelölt tapasztalhatta, hogy a kampányban választókerületenként pontosan hány aktív tag is volt.

Egy dolog biztos, a Jobbik válsága elég mélynek látszik, hogy nem kezelték megfelelően a kialakult helyzetet napnál is világosabb.

A belháború nem csitul, és Toroczkaik távozásával a Jobbik koránt sem biztos, hogy jobb helyzetben lesz. Ha ezt a válság túl is éli a párt, egyáltalán nem biztos, hogy képes lesz újra erősödésnek indulni.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here