Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti képviselője történelmi párhozammal világított rá a Fidesz politikájának alávalóságára

Már zajlik a legújabb alaptörvény módosításnak a bizottsági vitája a parlamentben. Ennek keretében hívta fel a figyelmet Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti képviselője, hogy amit a Fidesz tesz az nettó uszítás.

A videónak hangja is van! Húzza fel a videó jobb sarkában, ha néma!

A képviselő egy történelmi példát is hozott, felidézte a zsidó törvények parlamenti vitáját, majd idézett az akkori érvekből és jelezte a Fidesz képviselőinek, hogy ugyanazokat az érveket használják.

Azt is elmondta a baloldali képviselő, hogy szerinte a Fidesz politikája gyűlöletet kelt, melynek mindig ugyanaz a vége. Azonban szerinte van egy nagy különbség az akkori képviselők és a mostani kormánypárti képviselők között: „Önök már tudják mi a vége”.

Ha erre az útra lép egy ország, hogy megbélyegez, gyűlöletet szít és kirekeszt, annak mindig ugyan az a vége- mondta el Harangozó

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here