Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tartanak az ellenzéki pártoknál a tisztújítások. Tegnap épp az MSZP kongresszusa ült össze és meglepő eredmények születtek. Vajon mi fog történni a szocialistáknál?

Tegnap tartotta tisztújító kongresszusát az MSZP. A végére ketten maradtak az elnök aspiránsok Tóth Bertalan és Mesterházy Attila. Az MSZP-nél végig intelligens mederben folyt a tisztségviselők kiválasztása, annak ellenére, hogy megdöbbentő eredmény született.

Ugyanis párt történetében ilyen szoros végeredményt még nem könyvelhet el kongresszus. A favoritnak tartott Tóth Bertalan végül is befutott, de Mesterházy Attila sem könyvelhet el megalázó vereséget.

Tóth Bertalan, az MSZP elnökének program beszéde. A videónak hangja is van, húzd fel a jobb alsó sarokban!

A küldöttek 54 százaléka szavazott Tóthra és 46 százalékuk Mesterházy Attilára bízta volna a pártot. Ami azonban igazán megdöbbentő, hogy az MSZP dobott egy Jobbikot. Az ellenzéki oldalon igen furcsán fog az élet rendezőjének a tolla, hiszen a Jobbik tisztújításán is ez az 54-46 százalékos arány született.

A Jobbikban Sneider Tamás 54 míg Toroczkai László 46 százalékot könyvelhetett el. S pártban azóta is belháború tart, kizárások, kilépések, feloszlatások, etikai ügyektől hangos a szebb napokat is megélt formáció. Így felmerül a kérdés, hogy a szociknál mi lesz ebből a szoros eredményből?

Ez egy remek alkalom, hogy kiderüljön a két párt közötti valódi különbség. Azt már látjuk, hogy a Jobbik belegebed ebbe, vajon a szocialisták is?

Szinte biztos, hogy nem fognak és nem lesznek olyan méretű belharcok az MSZP-ben mint a jobbikban. Ennek több oka is van.

Először is az MSZP egy valóban demokratikus párt. Míg a Jobbikban az elnökhelyettesi tisztségre csak párban lehetett indulni, tehát Sneider győzelmével automatikusan Gyöngyösi lett az elnökhelyettes és Dúró Dóra meg sem méretődhetett. Addig az MSZP-ben egy sokkal bölcsebb döntés született, a portálok szerint az inkább Mesterházy Attilához sorolt Szakács László lett az elnökhelyettes.

Magyarul egyik fél sem érezheti azt, hogy a másik mindent vitt s a kisebbségbe szorult fél ki van rekesztve a pártból. Ráadásul Mesterházy Attila biztos, hogy nem fog platformot szervezni. Ugyanis már egy platformnak a vezetője. Az MSZP-ben, mint egy valódi demokratikus néppártban mindig is volt hagyománya a különböző áramlatoknak. Soha nem úgy gondolkodtak, hogy csak egy irányú a politika a pártban, hanem engedték az alternatívák megszületését.

A Jobbik azzal, hogy kizárta a Toroczkaiékat, igazából beismerte, hogy baromira nem egy néppárt és nem is érti a néppártiság lényegét, hiszen nem egy irányú a gondolkodás még a Fideszben sem, ahol igazából nem platformok vannak, hanem szövetséges szervezetek, mint pl a KDNP, a Kisgazda Egyesület vagy a Nemzeti Fórum.

Mert ugyanis a néppárt lényege pont az, hogy leképzi a társadalomban meglévő különböző gondolatokat. Igen, az MSZP-ben is vannak inkább jobboldalra jellemzőbb szerveződések, ha nem is azok a leghangsúlyosabbak, de a Fideszben is vannak inkább a baloldalra jellemző közösségek. A Jobbik meg pont ezt az értéket vágta sutba.

Na de térjünk vissza az MSZP-re. A harmadik ami miatt biztos nem fog szakadni az MSZP az a szervezeti kultúra. Biztos vagyok benne, hogy egyik fél sem az árkok mélyítésében lesz érdekelt, hanem abban, hogy kialakuljon valami békés együtt munkálkodás erre már garancia, hogy az elnökségben is jelen vannak a nem nyertes fél emberei.

Összességében az MSZP-t szerintem ez a szoros kongresszusi eredmény nem fogja szétvinni, cserébe inkább egy irányba fogja terelni a pártot.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here