Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kevés dolgon akadunk ki mi már a politika ösvényein.  Azt hiszem olyan elszólásnak vagyunk tanúi, ami nem egy hétköznapi dolog.

Kemény leszek, mert ilyet nem lehet csinálni. Ez csalás. Ez átverés. Ez a jóhiszemű emberek kihasználása.

Tegnap Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese nagyon csúnyán elszólta magát az ATV-ben. Arról panaszkodott, hogy a pártnak nincs egy fillére sem befizetni az ÁSZ bírságot, majd Rónai Egon rákérdezett arra, hogy mi van azzal a pénzzel, azzal a 150 millával, amit erre a célra gyűjtöttek, erre Gyöngyösi betolta hogy elköltöttük a kampányra…

Az utána következő kínos magyarázkodást inkább nem írom le, (s ráadásul a párt adománygyűjtő felhívásából kiderül hogy hazudnak is- lásd lejjebb!). De a véleményem igen.

Ez egy kurva nagy csalás. S semmivel sem jobb, mint az az alapítvány, amelyik beteg gyermekek megsegítésére kért adományokat, majd kiderült, hogy az adományt beteg gyermekek helyett az alapítvány magára és a vezetőire költötte.

Ráadásul ezért még meg is üthetik a bokájukat én nem vagyok jogász, de ez könnyen elképzelhető, hogy egy újabb és igen komoly törvénysértés. Hiszen a Jobbik elég világosan arra gyűjtött, hogy vissza tudják fizetni az ÁSZ büntetést és nem arra, hogy kifizessék a kampányköltségeket. Bocsánat, lehetett volna arra is.

Itt a Jobbik adománygyűjtő felhívása

Hiába kerül az emberek pénze a Jobbikhoz, ez a felhívásuk elolvasása szerint egy cél szerinti adománygyűjtés volt és elég világosan arra kéri a párt az embereket, hogy ki tudja fizetni az ÁSZ bírságot, mert annak ki nem fizetése veszélyezteti a Jobbik kampányát és működését.  Tehát az adományokat nem költhette volna másra a párt. Egy dolgot tehetett volna, hogy fogja és azt a 150 millió forintot elkülöníti a bankszámláján, amit az ÁSZ bírság befizetésére küldtek nekik a választók. S amikor esedékesé válik a bírság, akkor átutalják az ÁSZ-nak ezt a pénzt.

A helyzeten még az sem segít, hogy a beszélgetés végére Gyöngyösi Mártonnak leesett a 20 fillér, hogy pontosan mit vallott be és benyögte, hogy aki nem a Jobbik kampányára utalta, annak visszaküldik a pénzt.

Hát akkor fiúk szépen mindenkinek. S imádkozzatok, hogy ezt ennyivel megússzátok.  Mert átvertétek az embereket. S a Jobbik eljátszotta a bizalmát. Az emberek jóhiszeműen utaltak. S az nem a Ti pénzetek, hanem az övék. Kutya kötelességetek lett volna arra költeni, amire kértétek. Ez egy szarházi húzás volt. Nagyon komolyan.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here