Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Elkészültek a június közvélemény kutatási adatok. A Fidesz választások utáni erősödése megállt, sőt mérsékelt csökkenés is tapasztalható. Derül ki a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, június 7. és 13. között készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.

A Fidesz-KDNP támogatottsága jelenleg mindössze 25 százalék a teljes népesség körében, tehát megállt a kormánypárt erősödése a választások után, sőt az előző hónapban két százalékpontot, most újabb egy százalékpontot csökkent, így 25 százalék.

A Publicus elemzéséből az is kiolvasható, hogy a választások óta nagyjából 760 ezer magyarországi szavazó fordított hátat a kormánypártoknak – jelenleg mindössze 2 millió választó rokonszenvezik velük.

Az MSZP-P támogatottsága nem változott az utóbbi időben: 11 százalék. Tegyük hozzá, hogy amikor a mintavétel történt az MSZP még nem volt túl a tisztújításán, ami azért is jó hír a szocialistáknak, mert az összes többi ellenzéki párt az elnök választási ceremóniában szépen faragott le magából. Az MSZP-sek ezen időszakban stagnáltak.

Amíg az MSZP-nél viszonylag békésre sikerült a tisztújítás, az durva belháborúba csapott át Jobbikban, amiből végül is pártszakadás lett. Ez meg is látszik a párt támogatottságában, újabb két százalékpontot csökkent, így mindössze 11 százalék. S rossz hír a Jobbikosoknak, hogy a mintavételkor  még nem alakult meg a Toroczkai-féle új radikális párt a Mi Hazánk. Így vélhetőleg tovább csökken a Jobbik támogatottsága.

Sőt figyelemre méltóan megugrott az egyéb pártot támogatók tábora 4 százalékra. Vélhetően ez annak köszönhető, hogy ebben az időszakban már világos volt, hogy a Toroczkai- Dúró páros egy új pártot fog alakítani. Tehát június elején a még nem létező Mi Hazánk olyan 3 százalék körül lehetett.

Forrás: Publicus Intézet

Az LMP-t is megviselte a tisztújítás, már akkor vesztetett a népszerűségéből a párt és az azóta sem tért vissza. Így támogatottsága változatlan, 3 százalék.

A többi kispárt is érdemben stagnál. A DK esetében sem változott az érték, továbbra is 3 százalék. A Kétfarkú Kutya párt támogatottsága egy százalékpontot növekedve 2 százalék, míg a Momentum esetében nem változott a támogatottság, és maradt 2 százalék. A Liberálisok támogatottsága nem érte el az egy százalékot.

 

Forrás: Publicus IntézetBár hiába csökken a Jobbik és a Fidesz tábora ebből egyenlőre érdemben semelyik párt sem tudott profitálni.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here