Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ameddig Orbán mindenkivel hadakozik Magyarország egy újabb drámaian rossz statisztikai adatot tudhat magáénak. 

Bár 2017-ben növekedtek a magyar fizetések, de a legújabb nemzetközi statisztika alapján, még mindig a béka feneke alatt vannak. -számolt be mfor.hu

A 2017-re vonatkozó friss adatsor az OECD-országok fizetéseit hasonlítja össze.   Ez alapján Magyarországon a vásárlóerő-paritáson számolt átlagos bér 22 576 dollár volt a korábbi 20 825 dollár után, ami a második legalacsonyabb az országok sorában. Ennél kevesebbet az OECD országok közül egyedül a mexikóiak keresnek.

Ebből a tényből egyenesen következik, hogy a régiónkat tekintve is a legkevesebbet keresik a magyarok, igaz, a felzárkózás úgy tűnik jól halad. Míg 2016-ban a közvetlenül előttünk álló szlovák átlagtól  13, tavaly már „csak” 7,2 százalékkal voltunk elmaradva, a csehek átlagához képest 11, a lengyelhez pedig 16,5 százalék hiányzik.

Ha a következő években is sikerül elérni, hogy a régiónkban a magyar bérek növekedjenek a legnagyobb mértékben, akkor pár év alatt a hazai átlagfizetések teljesen versenyképesek lehetnek a cseh, a szlovák vagy akár a lengyel bérrel is.

Bár egyértelmű sikerként lehetne elkönyvelni, ha a hazai fizetések felzárkóznának a régiós színvonalra, a világ élvonalától való lemaradásunk továbbra is tetemes.

Igen jól tetszik érteni, ha ezt ledolgozzuk akkor akár élhetünk úgy mint a szlovákok, csehek vagy a lengyel testvéreink, de messze van még az osztrák fizetés.

De nézzük csak az élmezőnyt: Luxemburgban, Svájcban és Izlandon volt a legmagasabb az átlagfizetés,  Ettől nem sokkal marad el a „sógorok”, az osztrákok kétszer jobban keresnek a magyaroknál. De bőven megelőzik a német vagy a brit béreket, melyek a középmezőnyben helyezkednek el.

Ráadásul, ahogy beszámoltunk róla a szakszervezetek szerint a 2019-es adótörvények alapján Magyarországon jövőre csökkenhetnek a nettó keresetek. Tehát nem ledolgozni fogjuk a hátrányunkat, hanem növelni.

Oszd meg, hogy más is lássa ameddig Orbán a fél világgal hadakozott, addig Magyarország lemaradt.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here