Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kevesebb észosztó bagázst ismerek, mint az LMP, jó erős a verseny azért a Momentummal. Azonban most az LMP-s fiúk megmutatták a tutit, elmentek vidékre bebizonyítani, hogy léteznek ott is. Hát nem sikerült.

Most vasárnap időközi választást tartottak Kékkúton, a pici faluban három jelölt közül a független Kardosné Csaba Gyöngyit választották polgármesterré.

A választási iroda tájékoztatása szerint a 62 választásra jogosult kékkúti lakosból ötvenen voksoltak a településen, ami azt jelenti, hogy igen magas volt a részvétel is.

A független Kardosné Csaba Gyöngyi 27 szavazatot kapott, a szintén független Lájer Terézre 21-en, az LMP színeiben induló Takács Lajosra pedig ketten voksoltak.

Igen jól teccik olvasni 2 embert sikerült meggyőznie, ami azt jelenti ha falubeli lett volna, hogy a saját családját se, de nem az volt. Takács a tavaszi választáson is indult, akkor is pont ugyan ennyi, 2 szavazatot kapott.

Pedig most volt ott minden, ami pont nem kell egy falura: plakát, program sőt még remek összeállítás az Indextől is, szóval az LMP most meg akarta mutatni a tutit, tudja mi kell a vidéknek.

Kurvára nem tudja. Mert ezek a fiúk az észosztáson kívül totálisan el vannak tévedve. S minden politikai aktor, erő, véleményformáló stb, aki  nem veszi végre tudomásul, hogy egy demokráciában nem lehet politikát csinálni az emberek nélkül.

Hiába van egy jelöltje egy pártnak egy faluban, pont le fogják azt sz@rni, a helyben élők. Mondhatnám úgy is, hogy beágyazottság nélkül nem megy és nem is fog menni.

Csak egy baj van, hogy az ilyen valóságtól elszakadt műhelyek írják azokat a stratégiákat ellenzéki oldalon egyfolytában, amelyik kitalálták anno az olajfa ötletét, a koordinált indulásos baromságot meg a taktikai szavazgatós őrületet.

Kettő szavazat. Ízlelgessétek. Nagy agyak, ti akik két pofára fikáztok mindent és mindenkit. Kettő szavazat. Ízlelgessétek. Nagy stratégák, ti akiknek már a második Fidesz kétharmad köszönhető.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here