Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vége van a választásoknak és már vissza is hívják a katonákat a déli határ mentén felállított kerítés mellől. Minden jel szerint, ahogy lement a választás már rögtön nincs is akkora migráns veszély, hogy a fél hadseregnek ott kellene állomásozni. 

A katonákat fokozatosan készenléti egységek váltják fel a déli határvédelemben, számolt be a kormányzati lap, a Magyar Idők.

A lap forrásai szerint a korábbi folyamatos ellenőrzés helyett jelenleg mindig csak annyi élőerőt alkalmaznak a határnál, amennyit a helyzet aktuálisan megkíván, és inkább rendőröket. Az erről szóló értesüléseket a Belügyminisztérium is megerősítette.

Arról hogy jelenleg hány rendőr és katona teljesít szolgálatot a határnál, a BM nem nyilatkozott, mivel ez nem nyilvános adat. A Honvédelmi Minisztériumnál szintén nem kívántak részleteket közölni.

A lap azt írja, hogy a határ menti települések vezetőitől úgy értesültek egyre kevesebb a katona a déli kerítésnél. Maczó József, Kelebia polgármestere a kormányzati lapnak elmondta, hivatalosan ugyan nem tájékoztatták a katonák kivonásáról a térségből, de úgy tudja, zajlik ez a folyamat.  Toroczkai ­László, Ásotthalom polgármestere szintén megerősítette, hogy mostanában szinte csak rendőröket látni a határ mentén.

A határt védő katonák folyamatos kivonására és a kerítést ellenőrző készenléti erők megerősítésére utal az is, hogy Szabó István honvédelmi államtitkár a napokban úgy nyilatkozott: a magyar határőrizeti rendszer technikai korszerűsítésével csökkenteni lehet az élőerős védekezést, s egy készenléti erővel válthatják fel a határvédelmet.

Még a végén kiderül, hogy az ellenzéknek igaza lesz, hogy ez az egész kerítésesdi mellett dekkoló katonák csak a választásoknak szólt, egyfajta optikai tuning. Ahogy lement a választás, már nincs is akkora migráns veszély, hogy ott kellene állomásozni a katonáknak.

Persze a a kormányzat indoka vicces, hogy a Stop Soros törvény csomag egy újabb erős felhatalmazást adnak rendőrségnek, hogy megvédjék az bla bla… csak egy kérdésem van, ha ezen az egy törvényen múlt a dolog akkor miért nem ezzel kezdték??

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here