Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egyszerűen nem bírnak leállni a fiúk Hódmezővásárhelyen. Újabb eszközt vetettek be, csak hogy lejárassák a népszerű polgármestert Márki-Zay Pétert. Erről az akcióról Márki Zay Facebook oldalán számolt be:

A napokban telefonon közvéleménykutatást végeznek a vásárhelyiek körében. Hogy valakik rendszeresen felmérik a vásárhelyi polgárok véleményét, közismert, az is sejthető, hogy a Fidesz csak azért nem oszlatta még fel a közgyűlést, mert a kutatások jelzik nekik, hogy ha választások lennének, nyilván veszítenének.

A kutatással azonban nemcsak kérdeznek, manipulálnak is, amikor az uniós választáson való részvételemről kérdezik a vásárhelyieket – mit szólnak ahhoz, hogy Brüsszelbe készülök? Természetesen nincsenek hasonló terveim, de hogy a Fidesz (mert ki másnak van most erre pénze?) kíváncsi erre, az sokat elárul a félelmeikről.

Ismételten megnyugtatok minden vásárhelyit, hogy nem azért jöttem haza családommal Amerikából Hódmezővásárhelyre, hogy innen Brüsszelbe költözzek, tökéletesen elégedett vagyok a polgármesteri megbízatásommal és nem fogom magára hagyni azt a rengeteg tisztességes és bátor embert, akik támogatnak a város korrupciótól való megszabadításában.

A manipulatív kérdéseknek komoly múltja van és természetesen az egy héten belül két szórólapot is kiadó Lázár-stáb (mintha bizony kampány lenne…) nem véletlenül élt ezzel a megtévesztő eszközzel is a lejáratás érdekében. Rengeteg ötletem lenne még számukra, például tegyék fel az alábbi kérdéseket is a telefonos kutatásaikban:

– Mit szólnak ahhoz, hogy Márki-Zay Péter…
– mecsetet akar építeni?
– fel akarja Önt akasztani?
– miniszterelnök akar lenni?
– Botkával együtt akar miniszterelnök lenni?
– Botkával és Vonával együtt akar pápa lenni?
– ellopta a K’Art pénzét?
– ellopta Lázár János pénzét?
– ellopta Lázár János kastélyát?
– megtiltotta Önnek, hogy füvet nyírjon?
– a véradók vérét szívja?
– mindenkit kirúgott a városban?
– helikopterezett és 23 millióért vadászott?
– átirányította a TAO-pénzeket Afganisztánba?

Még csak fél éve lettem politikus, de máris számtalan felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg a pártállam agitációs és propagandagépezete, a fentieken túl ilyen volt az is, amikor bejelentették, hogy az egyik vásárhelyi polgármesterjelölt mellett rendszeresen feltűnik egy tömeges bevándorlást szervező szervezet ügynöke. Alapos kutatás után végül csak a 20ezer migránst hazánkban letelepítő kormány azóta menesztett miniszterét tudtuk beazonosítani – ezt viszont azóta sem cáfolta senki…

UTÓIRAT: a vásárhelyi Fidesz közleményben reagált ma reggeli bejegyzésemre, melyben tagadták, hogy a Fidesz maga végezné a telefonos kutatást. Ha hihetnénk (félrevezető, ill. többször bizonyíthatóan hazug) közleményeiknek, akkor most kiderült, hogy VAN MÉG VALAKI, akit annyira érdekel a vásárhelyiek politikai álláspontja, hogy egy kutatásra ennyi pénzt áldoz…

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here