Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nehéz jelzős szerkezetben leírni azokat a Fidesz politikusokat, akik nem tudtak 2018 tavaszán választást nyerni. Történetünk főhőse éppen egy ilyen bukott fideszes politikus.

Ne tessék kérem aggódni a fideszes politikusokért, ha esetleg véletlenül a nép nem választja meg őket, akkor sem kell nekik megszakadni a megélhetésért, elteszik őket jól fizető zsíros állásocskába.

Történetünk mai kiváló szakembere az a Kucsák László bukott fideszes politikus, akit az MSZP-s Kunhalmi Ágnes XVIII. kerületben pépé vert. De most Kucsák esélyes arra, hogy az állami iskolafenntartó, a korábbi nevén KLIK, mostani nevén Klebelsberg Központ (KK) elnöki posztját megkaparintsa a Népszava információi szerint.

Annak ellenére nem tudott nyerni Kucsák az MSZP-s jelölttel szemben, hogy a kerület több mint 35 millió forint közpénzből kiadott 45 ezer példányban egy kalendáriumot, melynek minden oldalán Kucsák László pompázatos fényképe virított, sőt még a keresztrejtvény megfejtése is az volt, hogy Kucsák László, csak épp a választásokon nem volt nyerő név.

Azonban még nem dőlt el, hogy a bukott politikus csücsenhet-e be a tutiba hiszen a vezetői pozícióért van egy másik esélyes jelölt is a lap szerint. Ő Hajnal Gabriella, jelenlegi szakmai elnökhelyettes.

Hajnal korábban szakszervezeti elnök is volt, meg egy budapesti középiskola igazgatója, akkor még nagyon bírálta a kormány oktatáspolitikáját, aztán ahogy ez lenni szokott az üléspont határozza meg az álláspontot, a KLIK-be, illetve KK-ba való bekerülésével a véleménye eléggé megváltozott.

Hát kiderül majd, hogy a NER megbocsájtott-e Hajnalnak, vagy inkább egy bukott pártkádert reptetnek az intézmény élére.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here