Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A sajtóban megjelent hírek szerint Papp Károly belügyi főigazgató még országos rendőrfőkapitányként maga is jelezte a kormány felé, hogy a rendvédelmi szervek működésének összeomlásához vezethet, ha jövő januártól eltörlik a túlórapénzt.

Túlóra pénzt nem kaptak a rendőrök, miután a hírek szerint maga a kormányfő meghozta ezt a döntést, Papp Károlynak távoznia kellett a rendőrségtől.

Harangozó Tamás, az MSZP frakció vezető helyettese  szerint vérlázító, hogy a biztonság területétől a túlóra pénzek elvételével 10 milliárd forintot kíván elvonni a kormány, miközben a Rogán Antal-féle kormányzati hazugsággyár összesen 90 milliárd forintért köthet szerződéseket a politikai propaganda harsogására.

Az MSZP felszólította a miniszterelnököt, hogy ne hazardírozzon a magyar emberek biztonságával, ne játszadozzon a hivatásosok életével! A haverok zsebének közpénzzel való kitömése helyett, azonnal kezdeményezze a vonatkozó törvények módosítását, a Hszt. és költségvetés kiigazítását a rendőrség, a büntetés-végrehajtás és a tűzoltóság összeomlásának elkerülése érdekében!

Amíg maga az országos rendőrfőkapitány szerint is négyszer ennyi rendőrre lenne szükség, hogy ne kelljen túlórázni, addig a kormány nem veheti el a pénzt a túlhajtott állománytól, mert az valóban tömeges leszereléshez, és így a rendvédelmi szervek megbénulásához vezethet!- zárja közleményét a legnagyobb baloldali párt

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here