Elég durva fenyegetést kapott Hajdú Péter, a TV2 majd az ATV műsorvezetője, az ügy hátteréről sokat nem lehet tudni

Ismeretlenek szombatra virradóan megpróbálták felgyújtani Hajdú Péter műsorvezető törökbálinti éttermét, a Like Bisztrót.- számolt be róla az Index

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az épületben végül nagyobb kár nem keletkezett, és végül csak a teraszt érték a lángok. A rendőrségnek valószínűleg nem lesz nehéz dolga elkapni a tetteseket, ugyanis Törökbálint sűrűn be van kamerázva.

A portálnak az üggyel kapcsolatosan Hajdú Péter azt mondta, hogy a rendőrség kérésére nem adhat semmilyen tájékoztatást.

Az Indexnek a  Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság azt a tájékoztatást adta, hogy az esetet az Érdi Rendőrkapitányság vizsgálja, akik rongálás gyanúja miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen.

Hajdúra meglehetősen “rájár a rúd” az utóbbi években. Korábban a NER kegyelt gyermekének tűnt, de miután felvásárolta Andy Vajna a TV2-t onnan távoznia kellett. A mai napig nem lehet tudni, hogy pontosan mi volt ennek az oka.

Távozása után az ATV-n folytatta, gyakorlatilag a vasárnap délutáni és esti műsor folyamot Ő készíthette a csatornának. Egy interjújában azt mondta, hogy a választások után az ATV-ről lekerülhet a politika.

Az egyenlőre nem került le, viszont Hajdúval szerződést bontottak épp a választások után, sajtó pletykák szerint egy csontig benyalós Dajcstomi interjú volt a kenyértörés oka.

Mindeközben Hajdú Péter és felesége 2016-ban szakítottak, még abban az évben elindították a válás hivatalos folyamatát, ám papíron még mindig nem zárták le a házasságukat.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

MEGOSZTÁS