Tomcat azaz Polgár Tamás elhagyta Magyarországot, derül ki abból a videóból, amit nemrég posztolt Youtubeon

Polgár Tamás, azaz Tomcat szélsőséges nézeteivel robbant be a magyar közéletbe 2006 után, erre már talán kevesebben emlékeznek, hogy rengeteg a médiának szóló provokatív politikai akcióval rukkolt elő.

Egy ideig semmit nem lehetett róla hallani, majd elindított egy netes sorozatot Tolvajkergetők címmel, melyben csalikerékpárokat helyeznek ki a  város különböző részei. A csalikerékpárok GPS jeladóval voltak felszerelve és azt várták, hogy ellopják azokat.

Ha ellopták a kerékpárt utána eredtek és elfogták a tolvajt. Ennek a sorozatnak az egyik részén dolgoztak amikor, Budaörsön egy nem teljesen tiszta történetben, a vád szerint megvertek egy kerékpár tolvajt. Nyilván Polgár tagadja, hogy történ ilyen, de nem is teljesen tagadj. Zavaros a történet. Polgár oldaláról is de a kerékpárt lenyúló srácoldaláról meg még inkább. Sőt a rendőrség és az ügyészség oldaláról sem klappol minden, sőt a videóiban azt is bemutatta, hogy a bíróság és a szakértők is szerinte elfogultak. Erre mondják azt, hogy “furcsa” ügy.

A bírósági ügyéről folyamatosan számolt be videóblogban, abból lehet tudni, hogy nem áll túl rózsásan a szélsőséges videóbloger ügye, ami szerinte egy koncepciós ügy.

Legutóbbi videó blogjában arról számolt be, hogy küldött egy levelet az ügyésznek Peruból, azért ebből az országból, mert azzal nincs kiadatási egyezménye Magyarországnak- állítja.

Majd kimondja, hogy jelenleg Peruban tartózkodik és ott őt nem lehet elfogni, bár a végén lebegteti, hogy külföldön van-e. Azonban a szoba ahol a videó készült árulkodó: a konnektor és a kilincs az ajtón a Peruban használatos szabvány szerinti.

Persze ez sem jelent semmit, hiszen egy greenbox-szal bármilyen hátteret be lehet tenni a videó mögé. Szóval Polgár ha nem is hagyta el az országot, akkor pedig nagyon unatkozhat és médiát akar újra hackelni.

Polgár Tamás ügyében szeptemberben lesz ítélet hozatal, ha lehet hinni a videójának, ő azon nem lesz jelen, hiszen vélhetőleg ezért ment Peruba, hogy ne lehessen egy elmarasztaló döntés esetén lecsukni.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here