Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ahogy korábban írtuk, sajnos igazunk lett: valóban hetei és napjai voltak hátra az „ellenzéki” HírTV-nek

Ahogy Csintalan Sándor írta tegnap Facebookon már eldőlt, hogy kirúgják-e vagy sem őket az új Hír TV-től, ma csak világos lesz mindenkinek. Az Azonnali értesülései szerint a csatorna dolgozói számára ma fél tizenegyre hívtak össze állománygyűlést, vagyis most először juthatnak érdemi információhoz jövőjükkel kapcsolatban azóta, hogy Simicska Lajos több más érdekeltségével együtt eladta a csatornát Nyerges Zsoltnak.

A portál arról is beszámol, hogy az új tulajdonos Nyerges Zsolt is ott lesz az állománygyűlésen, de a portásokat már lecserélték, tehát semmi jóra nem lehet számítani.

Az Azonnali szerint  a tulajdonosváltás első áldozata a pár éve a Hír TV arcává tett Kálmán Olga lehet, őt akár napokon belül elküldhetik.

 

„Azzal, hogy megtörtént a tulajdonosváltás, nyilvánvalóan lehetett tudni, hogy ez egy másik televízió lesz” – mondta az Azonnali megkeresésére Csintalan Sándor, a Hír TV egyik műsorvezetője, akit sokan Simicska Lajos bizalmi emberének tartanak. Szerinte annyira kiszámítható, hogy mi fog történni, hogy a dramaturgiai részletek nem hozzák lázba.

Úgy véli, hogy a csatornát már nem fenyegeti a bezárás veszélye, „hiszen számtalan haszna van egy ilyen TV-nek a NER-en belül, egy ilyen rendszernek kellenek a rivalizáló érdekcsoportok”.

 

Csintalan szerint a Hír TV áthangolásához elég, ha csak néhány embert küldenek el és pár műsort szüntetnek meg. Ilyen műsor a Szabadfogás vagy a Célpont, és ilyen ember például Kálmán Olga vagy – ahogy Csintalan fogalmazott – „szerénytelensége”.

Bár Csintalan Sándornak elég világos, hogy mi várható az új Hírtv-től, fogalmazzunk úgy, hogy Kálmán Olgának nem. Hétfőn a HVG-nek azt nyilatkozta:

„A mi életünkben nem történt semmi, hivatalos bejelentés nincs. Arra, hogy megrettenek-e egy ilyen hírtől, azt tudom mondani, hogy ez még mind találgatás. Teszem a dolgomat, készülök az adásokra.”

Arra a kérdésre, hogy fideszes Hír TV-ben maradna-e, azt mondta, nem tudja, mit jelentene a fideszes Hír TV, de mindenkit a munkája alapján ítél meg.

„Soha nem is érdekelt, hogy hogy hívják a főnököt vagy a tulajdonost, a lényeg mindig a szakmai munka minősége.

Utóbbi mondatát nehéz másképp értelmezni, mint hogy felajánlkozott, hogy szívesen marad egy Fideszes csatornánál is.

Kérdés, hogy a Hír TV irányítását melyik kormányközeli üzletember veszi át. A 2015-ös G-napkor az akkor még az Orbán-kormányhoz lojális Simicska-birodalomtól többen is távoztak, például Liszkay Gábor, Gajdics Ottó, Szikszai Péter és Csermely Péter. Az Azonnali információi szerint annyi biztos, hogy Csermely Péternek nem lesz köze az „új” Hír TV-hez.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here