Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Információink szerint, komoly humánerőforrás problémák merültek fel a HírTV átvétele után, ugyanis túl nagyra hízott a NER média gömböce és egyszerűen elfogytak a média munkásaik.

Nem véletlenül dicsérte meg az új tulajdonos, Nyerges Zsolt a HírTV dolgozóit, ugyanis egy nagyon bizarr helyzet alakult ki a csatornánál: a média munkások félnek, hogy nem tudnak elhelyezkedni, a tulajdonos is fél, ő meg attól, hogy nem talál szakembereket a helyükre.

S a helyzet bizarrságát az adja, hogy mindeközben, a dolgozók jelentős hányada is menne s a Fidesz-elitben is munkál az elégtétel vágy, hogy kirúgja őket.

A probléma nem is feltétlenül a műsorvezetői szinten jelentkezik, hanem a technikai dolgozók körében, sajtós pletykákból azt lehet hallani, hogy az átvétel után voltak olyan szerkesztők, akik könyörögtek a technikusoknak, hogy fel ne mondjanak mert akkor nem lesz adás.

A HírTV gondjait az adja, hogy túl nagyra hízott a NER médiáinak a száma és egyszerűen elfogytak a rendszerhez lojális, ám de használható szakemberek. Az elmúlt években átvették az MTV-t, ott is indult 5 csatorna és ebben még a Duna TV nincs benne,  átvették a TV2-t, ott is lett megszámlálhatatlanul sok kisebb csatorna időközben, s természetesen az ECHO TV-t is működtetni kell. S akkor még a helyi TV-kről nem is beszéltem…

De nem csak a TV-s média piacot kellett nekik kisöpörni és lojális katonákkal tele zsuppolni, a vidéki lapok, Origó, Rádiók, 888, Pesti Srácok, Magyar Idők is vitték a propagandában mester szerkesztőket és újságírókat.

Ráadásul ezeknél a médiumoknál is hiány van szakemberekből, egyszerűen nem tudnak embert adni már a HírTV-nek és sokan nem is mennének egy G-nap után visszafoglalt kopott brendü csatornához. Így valósan merült fel az, hogy az ECHO Tv és a HírTV valamilyen szinten összebútorozik és a gyártás egyrészét az ECHO veszi át.

Azonban a fő problémát nem csak ez adja, hanem újra kéne indítani a Magyar Nemzetet és a Láncz Híd rádiót is. Ehhez is újabb újságírók és szakemberek kellenének, de itt is azzal szembesülnek, hogy nincs több NER-lojális emberük.

Bár információink szerint például a TV2 az egyik óbudai egyetemen rendszeresen képez média munkásokat, azonban az iskolapadból kikerült embereknek nincs meg még a kellő rutinjuk s ráadásul a média területén is nagy a pályaelhagyás, így az utánpótlással csak a távozókat tudják feltölteni.

Zs- kategóriás emberekkel meg nem tudnak nézhető TV-t csinálni még a propagandára éhes Fidesz vezérkar számára sem. Ráadásul kutya sem akar menni a HírTV megbüdösödött csatornájához. Tehát, most perpill komoly fejvakargatást okoz nekik, hogy az ünnepelt visszafoglalás után, hogy ne omoljon össze a csatorna (ha az nem összeomlás, hogy nincs műsorgyártás?), arra meg még ötletük se nagyon van, hogy lesz ebből TV.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here