Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az index szúrta ki, hogy a Vox egyik újságírója, Zack Beauchamp, Magyarországra utazott, hogy tanulmányozza a magyar belpolitikai helyzetet, és egy podcastben (mp3 nyílik) osztotta meg a tapasztalatait a hallgatókkal/olvasókkal.

 

Itt a HírHugón már többször írtam, hogy a Fidesz világban, hiába dolgozol szépen csendben, hiába értesz a szakmádhoz mindig lesz egy olyan fideszes haver, akinek a Te állásod vagy vállalkozásod kell.

Erre remek példa, a debreceni Ady Endre Gimnázium igazgatója, akit több évtizedes pedagógiai munka után egy helyi Fidesz-képviselő váltott az igazgatói székben olyan, aki még csak középiskolában sem tanított.

A Vox újságírója is egy ilyen történetről számol be, „beszéltem egy vállalkozóval, nem mondhatom el a nevét, vagy hogy mit csinál, de jól ment a cége, jól érezte magát. Aztán egy random kormányember felhívta, aki amúgy olyan területen volt, aminek semmi köze nem volt ahhoz, amit a cég csinált”, meséli az újságíró.

Mondta a fickó a telefonban, hallom, hogy eladó a céged.

„Dehogy eladó, nem hirdetjük, nincs tervben ilyesmi”, felelte erre a vállalkozó. De a kormányember tovább nyomult, és legközelebb már azt közölte, hogy megszervezett egy adásvételt egy gazdag, független, közel-keleti vevővel. A vállalkozó pedig rájött, hogy

HA NEM ADJA EL A CÉGET, AKKOR KISZORÍTJÁK A PIACRÓL, NEM JUT PÉNZHEZ, NEM JUT EU-S TÁMOGATÁSHOZ SEM.

Úgyhogy eladta, most pedig elhagyja az országot a családjával együtt, hogy ne egy olyan országban kelljen élni a gyerekeinek, amit csapdába ejtett a Fidesz.

Az újságíró egyébként nevetségesnek nevezte a közel-keleti vevő meséjét, és simán úgy emlegeti a továbbiakban a vevőt, hogy a kormányzat vette meg a céget.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy nem véletlenül van ma Magyarországon kivándorlási krízis. Ilyen világ, amit a Fidesz épített ugyan mégis kinek kell?

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here