Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem gondoltam volna soha de soha, hogy meg fog történni az, hogy a Nyugati Fény nevű oldalt meg fogom védeni egy posztban.

Teljesen érthetetlen az számomra, amit ma az Index.hu bemutatott a Nyugati Fény nevű portál értesülésével. A Nyugati Fény tálalta azt a sztorit olvasói értesülés alapján, hogy Orbán Ráhelék eldobtak egy szaros pelenkát az út szélén Horvátországban.

A portál a fényképek mellé egy olvasói beszámolót is közölt. Ennek ellenére az index.hu az értesülés úgy vette át, hogy annak hitelességét erőteljesen megkérdőjelezte.

Ilyen mondatokat írtak, hogy a fotósorozat, amelyet az oldal állítása szerint egy Eszter nevű olvasójuk küldött, azt sugallja, hogy Orbán Ráhel a horvát autópálya mellett megállt és nem a kukába, hanem a fűbe hajította a pelenkát. A képekből nem derül ki, hogy valóban így történt-e (pelenkákat ugyan látunk, de nem tudjuk az események sorrendjét), illetve az sem egyértelmű, hol készült a felvétel.- írja az index.

Az Index majd hogy nem hírhamisítással vádolja meg a DK-hoz valóban közelálló blogot. Pedig pont semennyi értesülése  van arról, hogy az információ nem hiteles. De itt álljunk meg egy szóra.

Az kétségtelen tény, hogy a Nyugati Fény egyes véleményírásai meglehetősen elfogultak a DK irányába és az is kétségtelen tény, hogy gyakorlatilag mindegyik másik párttal ellenséges és támadó hangnemű, az is kétségtelen tény, hogy hírek átvételekor vannak rajta apróbb csúsztatások.

De semmi olyan körülmény nem merül fel, hogy ennek az értesülésnek a hitelességét meg kellene kérdőjelezni, olyannyira nem, hogy a Nyugati Fény külön leírta, hogy csak hivatkozva  vehetik át ezt a hírt, ezzel persze hatalmas olvasottságot kaptak, de egyben garanciát is vállaltak az értesülésért.

A mögött, hogy az index kvázi álhírportálként tekint a Nyugati Fény értesülésére kettő dolog is állhat. Egy, hogy az Index része volt a Simicska portfóliónak, bár pontosan nem lehet tudni az Index tulajdonosi hátterét, de nem kizárható, hogy ha még nem is érkezett meg az Indexhez is a Fidesz-világ de már erre készülnek fel.

A másik, hogy tényleg egyszerűen a vezérmédia minden olyan orgánumot, ami alternatív így kezel. Nem helyes ez.

Az ügyben egyébként Csintalan Sándor is megszólalt azt üzente Facebookon az Index-nek, hogy gyáva népnek nincs hazája.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here