Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Borul a bili és nem is akárki borított, az ország legismertebb orvosa, akit csak toxikológusként ismert meg az ország Zacher Gábor. Szerinte, a minimum feltételeket sem tudja teljesíteni a Magyar Egészségügy.

Zacher Gábor egy rendezvényen elmondta, hogy a Honvédkórházban a minimum feltételekhez képest 60 százaléknyi dolgozó van. Ha jól értjük ez azt jelenti, hogy a minimum feltételek se tudja teljesíteni a kórház.- szúrt ki a 24.hu

Mint, ahogy a HírHugó is beszámolt róla az ország egyik legismertebb orvosa Dr. Zacher Gábor pénteken beadta a felmondását a Honvédkórházban arra hivatkozva, hogy „az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette”.

Az is kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó, az elmúlt hónapokban kilenc kollégája adta be a felmondását. Zacher azt is elmondta, hogy  csak akkor fog megjavulni a magyar egészségügy, ha bedől a rendszer, s ehhez most közel vagyunk. Állítása szerint a Honvédkórházban a minimumfeltételekhez képest 60 százalékban vannak jelen egészségügyi dolgozók, a műszerek pedig elavultak.

A jövőjével kapcsolatban elmondta: azt még nem tudja, melyik kórházban folytatja tovább, de bárhol szívesen vállalna munkát. Az biztos, hogy az egyetemeken folytatja az oktatói munkát és készül a második könyve is.

Az orvosi döntéseket érintő kérdésre Zacher azt felelte, tíz százalékuk biztosan félre megy. Ugyanakkor szerinte a magyar orvostársadalom ezt nem ismeri be. Így fogalmaz:

Az egyik leggázabb a magyar orvostársadalom, ami létezik. Nagyon kemény szavakkal írja le a helyzetet Zacher ezért érdemes megnézni a teljes beszélgetést, no ezt nem adja le az Echo TV ezért kérünk oszd meg, hogy ne lehessen elhallgatni az igazságot!:

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here