Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kereken egy hónapja történt meg a HírTV-ben a Fideszes hatalomátvétel. Most összeszedtük, hogy hogyan alakult át a csatorna az elmúlt egy hónapban.

Bár a Fidesz-királyi udvar igyekszik a tv-s puccsot felszabadító bevonulásnak beállítani, de a Hír TV-s forrásokból több médium is arról számolt be, hogy ugyanakkor szó sincs arról, hogy a kollégák általában örültek volna az újabb fordulatnak, és felszabadító csapatként üdvözölték volna a régi-új vezetést.

Sőt, a dolgozók többségét hidegzuhanyként érte a fordulat. Volt például, aki munka közben elsírta magát az augusztusi hatalomátvétel napján.

A tv ismert arcait kivágták, de a technikai dolgozóktól a régi-új vezetés megkérdezte, hogy akar-e  dolgozni, és túlnyomó többségük a maradás mellett döntött, Privátbnkárnak többen is azt mondták, hogy távoznának, de nincs hova menniük szakmán belül. „Tízből kilencen azonnal mennének” – jelentette ki egy, a televíziónál dolgozó az augusztusi irányváltás után.

Persze ezerrel megy az önsajnáltatás, Bayer Zsolt, majdnem krokodilkönnyeket hullajtva beszél arról, hogy ők az áldozatok, akik a Hír TV-től a 2015. februári G-nap után távozottak, akik – mint fogalmazott – egy „sokkal szegényebb, minden létező szempont szerint rosszabb helyzetben lévő televízióhoz, az Echóhoz jöttek át.”

Természetesen Bayer arról mélyen hallgat, hogy az Echo TV akkor Széles Gábor kormányközeli milliárdos tulajdonában volt, és már akkor is ki volt tömve állami hirdetésekkel. Ráadásul még több ilyen hirdetést kapott, miután 2017-ben egy másik kormányközeli üzletember, Mészáros Lőrinc tulajdonába került. Eközben a G-nap utáni Hír TV-ből eltűntek az állami hirdetések.

Na de nézzük, szegény nyomorgó kormánypárti újságírók, milyen mély nyomorba is kénytelenek sínylődni.  A Kreatív szerint az Echo televízió  2017-ben 1,3 milliárd forint profitot termelt, jobbára állami reklámköltésből. A hirdetési bevétel 270 millió forintról 3,4 milliárd forintra nőtt a tavalyi évben. Most figyelj MTVA után az alig nézett Echo érte el a legnagyobb nyereséget ez azt jelenti, hogy több a nyeresége mint az RTL Klubnak. Ugye most már Ön is sajnálja szegény jobboldali propagandistákat?

Tehát a regnáló hatalom nyomorgó propagandistáinak az Echo TV és MTV mellett most már egy harmadik televíziója is van: a Hír TV. Augusztus 1. óta a hírműsorok hangvétele és tematikája megváltozott, eltűntek például a Mészáros Lőrinc és Tiborcz István cégbirodalmáról szóló hírek. A régi-új vezetés szerint visszatértek a 2015 előtti irányvonalhoz, a kormányzati propgandához.

Ennek egyértelmű jele az volt, hogy a csatorna ellenzéki arcait elbocsátották, helyükre kormányközeli médiumoktól igazoltak propagandistákat.

A Magyarország Élőben című műsort kezdetben az Echo TV-s Földi-Kovács Andrea, ezen a héten pedig a Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely vezette. Emellett ismételni kezdték Császár Attilának, az Echo TV műsorvezetőjének egy korábbi Hír TV-s műsorát, a Mi lett velét is.

Az elbocsájtott műsorvezetők tényleg a semmibe kerültek. Kálmán Olgáról a mai napig nem leget tudni hol fog dolgozni. Csintalan Sándor, a Kötöttfogás stábjához hasonlóan a facebookon próbálkozik.

Az, hogy tolják a Fidesz-propagandistái a kamut, oké. De hogy még sírnak is, hogy nekik milyen sanyarú a sorsuk, miközben nagy lovékat markolnak fel, azért ahhoz már pofa kell. Igaz nekik van, különben ezt a szenny melót nem csinálnák.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here