Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem elég, hogy a kormány béna kacsaként nézi, hogy elszabadult a benzin ára, de most újabb megszorítást jelentettek be, ami szintén az autósokról húz le egy újabb bőrt.

A kormány nem rég jelentette be, hogy a 10 napos autópálya-matricának díját 2950-ről 3500 forintra emelik, a megszorítást maga Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a kormányinfón.

Ráadásul a Fidesz kormány tervei között az is szerepel, hogy január 1-jétől mintegy 5,8 százalékkal emelkedik az e-útdíj, a plusz bevétel pedig közvetett formában egy „falusi útalapba” fog befolyni, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a legkevésbé fejlett falusi útszakaszok fejlődjenek.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy elvileg a köznapi nyelveben csak súlyadónak emlegetett adóterhet is ezért szedik be a kormányzattól.

Ha ez nem lenne elég, akkor azt is megélhetik az autósok, hogy a kormány béna kacsaként nézi, hogy a benzin ára át-át lépi a 400 forintos rekord árat, miközben az olaj világpiaci ára nem indokolná.

Az MSZP elnökhelyettese Szakács László, mondta el az MTI-nek, hogy az extra magas benzinár mögött a kormány autósokat sújtó adópolitikája áll.

Az MSZP politikusa szerint meg kell változtatni azt a Fidesz által bevezetett rendelkezést, amely az olaj alacsony világpiaci ára esetén magasabb jövedéki adót ír elő. Ezzel a jogszabállyal ugyanis mindig csak rosszul járnak az autósok.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here