Nagy erőkkel terjed azt a pletyka Facebookon, hogy az MSZP a Sargentini-jelentés ellen fog szavazni. Persze nekünk vannak sejtéseink, hogy kiknek áll érdekében az MSZP-ről, illetve más ellenzéki pártokról folyamatosan baromságokat terjeszteni, de az MSZP elnöksége a mai döntésével rövidre zárta az ezzel kapcsolatos találgatásokat.

A Magyar Szocialista Párt elnökségének mai döntése értelmében a párt Európai Parlamenti képviselői meg fogják szavazni a Sargentini-jelentést – jelentette be Facebook-oldalán Ujhelyi István. Az EP-képviselő szerint ez hazafias kötelességük a magyar emberek és Magyarország érdekében.

Azért valljuk be arra kb. nulla esély volt, hogy az MSZP nem fogja megszavazni a jelentést, hiszen annak tartalma a valóságnak megfelelő, s olyan kritikákat tartalmaz, a korrupcióról és a jogállam csorbításáról, melynek egy részét már az ellenzék is megfogalmazott korábban

Annak, hogy az MSZP megszavazza azért van jelentősége, mert a  szocialisták szavazatával növekszik az esélye annak, hogy meglesz a kétharmad, amivel beélesítik a 7-es cikkelyes jogállamisági eljárást a kormánnyal szemben.

„Amikor az Európai Parlament és az európai közösség a magyarországi jogtiprásokat, a demokratikus intézményrendszer leépítését és az állami szintű korrupciót kéri számon a magyar kormányon, akkor éppen, hogy a magyar állampolgárokat védi a Fidesz hatalmi gátlástalanságával szemben” – írja Ujhelyi.

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here