Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma tartotta az MSZP, DK, Párbeszéd az Európa-párti ellenzéki tüntetését, mely azután hirdettek meg, hogy a az Európa Parlament elfogadta az Orbán politikáját elítélő Sargentini- jelentést.

Sokan lemaradtak a legnagyobb tapsot kapó utolsó felszólalóról Ujhelyi Istvánról, mert az ATV már nem adta élőben de szerencsére pl az Index Liveja adta a teljes tüntetést.

A videónak hangja is van, húzd fel a jobb alsó sarokban!

Az első felszólaló a függetlenként Pécsről parlamentbe jutó Mellár Tamás volt, aki felvetette, „mit tudunk tenni, tudunk-e valamit tenni a harmadik kétharmadát szerző Fidesz ellen”.

Iványi Gábor lelkész szerint a Néppárt többsége foglalt állást a Sargentini-jelentéssel a Fidesz-KDNP-vel szemben, és nem Magyarországgal szemben, hanem a jelenlegi kormánnyal szemben. Magyarországon pedig mindannyiunknak össze kell fogni, a tisztesség mellett kell kiállni.

Karácsony Gergely arról beszélt, hagyjuk abba, hogy ha valakinek nem tetszik, amit Orbán Viktor csinál, azt le hazaárulózzuk. Orbánnak üzente, hogy „mi jobban szeretjük a hazánkat annál, hogy féljünk attól hogy lehazaárulóz minket”.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a beszéde elején nagyjából megismételte a hétvégi szezonnyitón elmondottakat arról, hogy diktatúra van Magyarországon. Azt is hozzátette, hogy nem elég a parlament, az ellenzéki képviselők magukban nem fogják tudni leváltani ezt a rendszert.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here